1. rész

Táskámat megfogva baktatok le a lépcsőn egyenesen be a konyhába ahol anyu sürög a pultok között és a húgom, Sandy az asztalnál várja reggelijét. Anyu nem démon,de természetesen tudja, hogy én az vagyok, mivel apám is az. A húgom sem démon,mert ő mástól van. Anyát kétszer hagyták el,és egyikről sem ő tehetett. Apám és Sandy apja is megcsalta őt. Mikor Anyu és a nevelőapám elvált Sandy mindössze 3 éves volt. Fel sem tudta fogni,hogy mi történt. Szerintem még most sem tudná a 7 éves fejével. Anyának puszit adva leülök a  testvéremmel szembe. Ő is tudja,hogy féldémon vagyok,de őt annyira nem érdekli,mivel felfogni is alig tudja,hogy mekkora súlya van ennek az egyetlen szócskának. Anyu palacsintát rak mindkettőnk elé,viszont én nem voltam éhes,ezért visszaadtam anyának,hogy majd később megeszem. Csak beszélgetni jöttem le.

- Mikor végzel ma? –kérdezem anyától,aki még mindig a konyhába sürög- forog. 

- Hatkor, a túlórával együtt nyolcig is elhúzódhat, és a húgodért is neked kell menned, mivel nem tudok szabadulni. –mosolygott rám némi fintorral. 

Bólintok, majd felállva helyemről felkapom a táskámat, akasztóról lekapom kocsi kulcsom.

- Mentem, Sandy majd megyek érted. Mikor végzel?

- Kettőkor. –felel unottan és álmosan húgom. 

- Oké, sziasztok. –ezzel, futólépésben megyek az autómhoz, amivel egyenesen az egyetemig hajtok. Kiszállva autómból megpillantom legjobb barátnőmet és Jason-t. Jenny-t átölelem Jason-nek pedig biccentek, tudja nagyon jól, hogy nem kedvelem. Főleg a kétszínűsége végett. Be szeretne mindenkinél vágódni, miközben a háta mögött kibeszél mindenkit, elküldi őket melegebb tájakra. Ő az, akit nem lehet igaz barátnak mondani. Nem bízom meg benne, ezért sem tudja, hogy mi is vagyok igazából. Örülhet, hogy eddig nem tettem vele semmit. Jenny oldalán sétálva lépünk be az egyetem kapuin, ezzel Jason át is pártol a bandájához. Azért még párat pillant felém amit egy fintorral jutalmazok neki,amit szerencsére észrevett ezért inkább visszafordult társaihoz. Mondhatom, ilyenkor egy kicsit ijesztő vagyok, de mit lehet tenni. Erre születtem. Somolyogva sétálunk tovább egészen be az épületbe, viszont a pillantások égetik hátamat. Nem fordulok hátra, nem figyelek fel rá, csak tovább sétálok, mintha mi sem történt volna. Az égetés a hátamon elmúlt, jelezve, hogy már a teremben vagyok. Helyemet elfoglalom, majd előveszek egy tollat és jegyzetfüzetem. A többiek is megérkeznek a tanárral együtt, ezzel el is kezdődött az óra. 

*****

Órák után gyorsan lépkedem ki a folyosóra, lábaimat nézve. Aminek meg is lett a következménye, szépen nekimentem valakinek. Földről felnéztem és két mélybarna szemmel találtam szemben magam amik bocsánatkérően néztek vissza rám. Biccentettem fejemmel, majd felszedtem a könyveimet és lapjaimat. Sajnálom-ot morogva pattanok fel, lesöpröm egyenruhámra felragadt koszt és már indulnék, mikor a srác a kezem után ragad. 

- Jól vagy? 

- Persze. – mosolyogtam rá, majd kitépem csuklómat kezéből és egy gyorsabb tempóval elsétálok onnan.  Jut eszembe, ma  le kell mennem a pokolba, hogy egy kis élelmet tudjak gyűjteni. Kisétálok az egyetem kapuján,bepattanok és beindítom autómat,hogy mihamarabb elmenjek innen. Utamat nem hazafelé veszem, hanem az általános felé,hogy hazavigyem végre a testvéremet is. Az órára pillantva megállapítom,hogy mivel még csak egy óra, van időm,hogy vegyek magamnak a Starbucks-ban egy kávét és pár fánkot Sandy-nek, mivel nagyon imádja őket. Szerencsére a kávézó közel van az egyetemhez ezért hamar odaértem. Belépve a kisebb helységbe friss kakaó és kávé illat keveréke csapta meg orromat ami most egészen kellemesen hatott rám. Beálltam a kígyózó sorba,ami hamar feloszlott,mivel szerencsére gyors a kiszolgálás. 

Vaníliás kávéval,epres és csokis fánkokkal léptem ki a helységből, ami után egyenesen az iskolához mentem. Kocsimat leállítva mentem be Sandy-ért,hogy hazavigyem,mert az óra már kettőt mutatott. A folyosón már messziről  láttam Sandy-t ezért mosolyogva odasétáltam hozzá. Puszit nyomva arcára megfogtam kis kezét és a tanártól elköszöntünk majd kiindultunk. Ahogyan kiértünk a kocsihoz kivettem a fánkokat és átadtam húgomnak az apró finomságokat. 

- Köszönöm!- kiáltott fel boldogan fél fánkkal már a szájában. Nevetve csatolom be húgomat a hátsó ülésen,majd én is beülök a volán mögé. Mosolyogva vezetek haza,közben megkérdezve Sandy-től,hogy mi volt az iskolában.

Hazaérve egy rendőrautót vélek felfedezni házunk előtt. Rossz előérzetem van. Már messziről érzem a rendőrök bűzét az izzadságtól,de idegességet is vélek felfedezni amitől én is ideges vagyok. Gyors szívdobogásuk késztetett arra,hogy mielőtt megkérdezném, hogy miért vannak itt,megölném őket. Muszáj volt türtőztetnem magam, hogy megtudjam,miért vannak itt valójában nem fogadott vendégeink. Leállítottam a motort,amire mindkét rendőr rám figyel. Végig követik, ahogyan kiszállok az autóból és. Sandy-nek felvázoltam a helyzetet és,hogy addig maradjon a kocsiban amíg nem szólok. Erőteljesen bólogatott kérésemre,ezért hamar becsukom az ajtót és odasétálok a rendőrökhöz. Erősebben érzem illatukat,jobban hallom szívdobogásukat és ha közelebb mennék ereikben csordogáló vért is megérezném,amit nem szeretnék. Ezért tisztes távolságban állok szembe velük.

- Ön Gabriella Morgan hozzátartozója?- kérdi az egyik,erősebb testalkatú rendőr,közben jól végigmér. 

- Igen, ő az édesanyám- ujjaimat már erősen ropogtatom. Aggódom, hogy mi lehet vele, mivel csak úgy nem jönnek ki a rendőrök. 

- Rendben. Nos,Gabriella-t be vitték a kórházba, mivel valaki megkéselte. Mi már nyomozunk utána,hogy ki volt az és miért tette. Ígérem,megtaláljuk azt a szemetet. 

- MI? Ez hihetetlen. De ő semmi rosszat nem tett senkinek- kiabáltam és futottam be a házba,hogy nyomokat kereshessek,esetleg illatot,amivel azonosítani tudnék. Kétségbeesetten érek be a házba, ahol azonnal kutatni kezdtem. A konyhában hamar szétnézek, de semmit sem találok. A nappaliban szintén semmi. A fürdőszobában pedig ott van a  vér, ami igen csak meggyengített, ahogyan saját anyám vérét szagolom. Nem tiszta. Ne volt tiszta a levegő. Mentolt éreztem. A száradt,büdös vér mellett kivettem egy kis mentolt. Régebben történhetett, ha már száradt volt minden. De várjunk csak. Anyu munkában volt nem? Kifutok a rendőrökhöz. Baszki! A húgomat  elfelejtettem! Kifutok a házból egyenesen az autómhoz miközben a két férfi kiabál valamit,de jelenleg rohadtul nem érdekel. Sandy-ért futok még mindig. Az autóban találom az ott remegő testét,és könnycseppes arcát,ami arról árulkodik,hogy nem ért semmit sem. Ma máshol kell aludnia. Nem vihetem be a házba amíg ki nem találtam,hogy mi legyen,és össze nem takarítottam mindent. Hisz pár szobát át sem néztem. 

- Nem lesz semmi baj,minden elmagyarázok,csak elviszlek a nagyihoz. Ma nála alszol,holnap  pedig nem mész iskolába. Addig felhívom a nagyit- mosolyogtam rá ami csak egy műmosoly volt,mivel bévül tombolok, töprengem és kínlódom. Három csörgés után a nagyi végre felvette.

- Szia Sarah. Miért hívsz?- kedves,bársonyos hangja egy kicsit megnyugtat.

- Ma elvihetném Sandy-t? Anyát megkéselték,menjetek be a kórházba hozzá. Én a házban maradok és keresem az okokat és,hogy ki volt az. 

- Anyád? Mi? Na, ne. Őhm… igen, persze gyertek. Várlak. Szia! - ezzel pedig lecsapta a telefont. 

Miután elmentem hajtottam vissza a házunkhoz. A rendőrség már nincs itt, így végre egyedül lehetek. Felmegyek a fürdőbe és azonnal le is ülök a csempére,hogy gondolkodjak. A mentolt egyre jobban érzem, nem is értem miért. Kezdett ismerőssé válni az illat, bár nem tudom, hogy hogyan Nem emlékszem kinek lehet ilyen mentol illata. Akármennyire is erőlködöm, nem jut eszembe. A csempén ülök, az sem érdekel most, hogy esetleg felfázhatok, meg kell találnom ezt az embert. Valahogyan meg találom, nem engedhetem,hogy máskor is megtegye ezt.
 Ajtónyitódást hallok, szívdobogást, erekben csordogáló vért és… egy érdekes ismerős illatot. Mentol. Vissza jött. Vissza jött anyám megkéselője.  A villany nem ég sehol,de szememnek köszönhetően, mindenhogyan látok. Lecsukom a fürdőben a lámpát és nagyon halkan kinyitom az ajtót,majd körülnézek. Valaki jön velem szembe. Maffiába tartozik, gondolom nem csak magától késel meg akárkit. De akkor minden bizonnyal ő nem lát most engem. Kiállok elé, kinyújtom a kezem,hogy pont a markom közé sétáljon. Elfogtam. A falhoz vetem, simán tartom a kezemmel. Nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen vékony fiúcska késeli meg majd az anyámat.

- Ki vagy? - kérdem idegesen,éllel a hangomban,hogy még jobban ráijesszek a ’ támadómra ’.

- Nem mondhatom meg, tiltják - hangjában érzem,hogy erőlködik a szorítás végett,de ennyit megérdemel,azok után,hogy megkéselte anyámat. Ha tiltják, akkor már tuti, hogy nem csak egy normális emberrel van dolgom.

- Vagy elmondod, vagy kinyírlak a puszta kezeimmel - próbáltam még jobban ráijeszteni. Kár, hogy nem tudja, én nem vagyok képes megölni senkit. 

- Kíváncsi vagyok,mennyire vagy elég erős hozzá- Sajnálom őt, nem tudja kivel játszadozik

- Hogy mondod? - jobban szorítom a falhoz,mint eddig, hátha így megnyílik nekem.

- Jól van, Niall vagyok. Niall Horan.





Sziasztoooook!
Nos, először is szeretném megköszönni, hogy már hárman olvassátok a blogomat és köszönöm az öt pipát is, egyszerűen ez már most hihetetlen számomra, köszönöm! <3
Másodszor pedig, remélem élvezni fogjátok a részt és reménykedem benne, hogy tetszeni fog nektek!
Ha tetszett akkor tessék pipálni ^^
Jó olvasást, és további szép napot mindenkinek! <3