2. rész

- Ki küldött? - mindent meg szeretnék tudni, nem fogom annyiban hagyni ezt az egészet. 

- Magamtól jöttem - hazudik, éles látásommal kiszúrom a szemében a félelmet és a reményt, hogy beveszem.

- Hazudsz! Ki küldött? – Már erősebben kérdezem meg tőle, hogy végre elmondja azt amit akarok tudni. 

- Oké.- mondja nyögve- A főnököm, William- Kijelentésére a feje melletti kapcsolóra rácsapok, hogy rám nézhessen, mivel tudom,hogy vörös szemeim ilyenkor a lencsén keresztül is vörösen izzanak.

- Most pedig tűnj el Niall, vagy csak rosszabb lesz minden- utolsó szavaimat egy kisebb fintorral jutalmaztam, nem lennék képes megölni, még őt sem. 

- Mi vagy te?- arcára kiül a félelem. Elhiszem, hogy nem mindennapi, hogy vörös, gyilkoló szemeket lát. 

- Csak tűnj el- parancsoltam rá véglegesen. 

- Még visszajövök- utolsó szavait már az ajtóból hallottam, kijelentésére egy széles mosolyt kapott az arcom. Ezt ő sem gondolhatta komolyan.

 Mikor feleszméltem már  autó búgást hallok, majd elhajtott. Telefonom csörgésére figyelek fel, megnézem a kijelzőt, majd nyomban felveszem. - Mami, mi történt? Minden rendben? 

- Nem, nincs rendben semmi és senki. Azonnal be kell jönnöd- hangján jól hallatszik, hogy a sírás szélén állt. Kulcsomat felkapom és rohanok az autómhoz, remélem nincs nagy baj, hiszen anyával nem történhet semmi... Csak nem lehet olyan agy a baj, nem tudnám elképzelni.

Pár percen belül meg is érkezem a kórházhoz. Egy nagyobb lendülettel pattanok ki az autóból, majd egy ugyan olyannal futok be a helységbe. Azonnal megpillantom a recepciót és szinte futólépésben közelítem meg. 

- Jó napot, Gabriella Morgan lánya vagyok, megkéselték. Meg tudhatnám,hogy melyik szobában kapott helyet?

- Egy pillanat,és máris mondom- mondja unott hangon ami még jobban felidegesít. – Második emelet, 125-ös szoba. 

- Köszönöm!- mondom és már futok is fel a lépcsőn. Messziről látom már, hogy mamám ül a zsebkendőjét szorongatva. 

- Itt vagyok, történt valami?- aggódó pillantást vetek szeretett nagyimra, s mikor kimondja a nem várt, egyetlen egy szavat akkor szinte lélegezni is elfelejtek.

- Meghalt- leheli. Halk hangja szipogással van dúsítva,és mikor felfogtam azt a szavat, amit hallottam erőtlenül rogyok le a székre. Könnyeim maguktól folynak.  

- Be kell mennem hozzá! Nem halhatott meg! Nem engedem, ő az én anyám, ő erős!- Zokogva kiabálom, amire többen is felfigyelnek, az orvos sietve  mellém jön és egy hatalmas tűt hoz a kezében. Nyugtatót szúr belém amitől egyre erőtlenebb leszek, visszadőlök a székre s lassan fekete köröket kezdek látni, egyre többet,majd minden elsötétül.
 Kellemetlen szag. Vakító fehér falak. Ez még a kórház. Szóval még azon a helyszínen vagyok ahol..

Már belegondolni is rossz, szemeim könnyel telnek meg,torkom kiszárad,  mintha már három napja nem ittam volna.

Oldalra nézve pillantok megy fájdalomcsillapítót és egy pohár vizet.A fájdalomcsillapítót mondjuk nem értem, hogy azt minek kell bevennem, nincs semmi bajom és amúgy is meggyógyulok.
 Lassan felülök,kezembe veszem a poharat és gyógyszert is, majd azért a biztonság kedvéért beveszem. A pohár víz vízesésként érkezik a kiszáradt torkomra amitől egy jóleső sóhajt hangoztatok. Gyűlölöm Niall-t. Teljes szívemből. Most mi lesz a húgommal? Hisz én sem lehetek vele sokat. Nem tudom. Túl sok a gond mostanában, Niall-el pedig ha még egyszer találkozom nem állok jót magamért, ezt megígérhetem mindenkinek. És anyának is,aki már a túlvilágon van és már fentről lesi mozdulatainkat, amit képtelen vagyok felfogni. Szerintem Sandy nem is tud róla,de el kell neki mondanom. Nem hagyhatom,hogy ne tudja meg. Neki is tudnia kell az igazságról. Hisz neki is az anyja volt,úgy mint nekem. Nagyon szeretem és szeretni is fogom örökre. Bízom benne,hogy egyszer a túlvilágon még találkozunk pár év múlva. Gondolatmeneteimet az orvos szakítja meg, mivel most érkezett be.

- Jónapot Miss Morgan. Hogy érzi magát?

- Mivel nem volt semmi bajom ezért teljesen jól. Mikor mehetek haza?-mondom monoton hangon, mivel nagyon unom ezt a helyet.

- Igen, mint mondja nincs semmi baja,ezért akár most azonnal haza is mehet. Mamája még tegnap hazament mivel egy teljes napot átaludt. 

- Oh,köszönöm,hogy szólt. 

- Ezt itt írja alá kérem és mehet is- mosolyog rám kedvesen. Unottan aláírom a papírokat és elhagyom a kórházat. Autómat ugyanazon a helyen találom ahol tegnap, mindjárt be is szállok kocsimba és mamámhoz hajtok. Amikor odaértem nála volt Sandy is,éppen ideje volt neki is elmondani. 

- Sandy,figyelj,mondanunk kell valamit,de kérlek ülj le. 

- Mi az? Megijesztesz!

- Anya… öhm.. Anya meghalt- mondom ki halkan,s amint kimondtam arcomat sós könnycseppek szántják végig. Elég volt kimondani. Életemben nem sírtam ennyit. Mindig az erős lányt mutattam,és most megtörtem. Mamám szervezi a temetést.
 Nekem pedig le kell mennem. Le, a valódi életembe. 

***

Egy erdőbe sétáltam be,innen fogok átjutni a túlvilágra. Egy kellemesebb helyre,ahol mindig nyugodt vagyok és mindig tudok gondolkodni,pihenni. Régen voltam ott,persze elvégezni valóim is vannak és vadásznom is kéne,mivel ha nem fogok éhen halnék. Mindig két lehetőségem van étel választásra. Lélek vagy hús. Általában egyszer ezt egyszer azt. A lélek erősebbé teszi gondolkodásom,gyorsaságom. A hús izmaimat fejleszti,mozgékonyság,hajlékonyság. Ha tényleg egy olyan ellenféllel kerülnék szembe képzett legyen az összes amire nekem szükségem van a harchoz. Itt lent nincsenek nagyon barátaim. Na nem mintha fent lennének.. Egyetlen egy barátom van lent,méghozzá egy fiú,inkább férfi,pasi. Ahogy akarjátok. De ő a legjobb barátom. Neki elmondhatok mindent. Ő nem félvér. A pokol urának egy szolgája. Igazán sajnálom Liamet. Ő nem ezt az ördögi életet érdemli. Hatalmas szíve van,nem értem,hogy miért pont ilyeneket választanak szolgának. A rosszakat meg elengedik,pedig nekik lenne a legkiadósabb a munka,hisz megérdemlik. Az összes egy féreg. Utánam loholnak. Nem vagyok öntelt,sőt az önbizalmam a föld alatt van,mint én. De mégis. Sokan csak megfektetni akarnak. De én egy normális kapcsolatra vágyom,amit nem kaphat meg mindenki csak úgy. Ha érzem,hogy küzdenem kell a szerelemért megteszem,de még sosem éreztem ilyet,mindig csak olyanok voltak,hogy alig éreztem valamit. Még nem találtam meg az igazit. 17 évesen várom az igazit. Milyen gyerekes vagyok. Még korilag felnőtt sem vagyok. De mit lehet tenni. Álmodozni még szabad! Még ha az csak álom is marad. De egyszer nekem is biztosan eljön az igazi. Bízom benne,és magamban,hogy keresni fogom. Előttem az élet. Ezt még nem most fogom megtenni. Kiélem,hogy szabad vagyok. Én és a logikám. Várom az igazit de kiélem,hogy szabad vagyok. Micsoda nagyszerű gondolatok. 

Feleszméltem gondolatmenetemből,a bizonyos kapu előtt állok,amit csak mi,a pokolba tartozók látunk. Egy sima ember ezen a részen átsétál,mivel nem lát semmit. Ha lenne róla fogalma.

Megérkeztem az én kis világomba. Kicsinek mondjuk nem éppen az,itt van a végtelen. Halálom után is itt leszek. Persze nem természetes halállal fogok visszakerülni. Valaki,vagy valami erősebb egyszer megöl. Erre mindig is fel leszek készülve és sosem fogok félni ha bekövetkezne. Egyszer mindenki meghal,csak persze más módon. Picsába is a gondolkodásommal,megint nekimentem valakinek. Izmos mellkas. Szürke felső. 

- A rég látott Sarah Morgan- üdvözöl örömteli hanggal,mintha nekem örülne. 

- Úristen! Liam,szia!- egy kisebb sikolyt engedtem el mikor ténylegesen is megláttam. Jobban mondva felnéztem rá,mivel vagy egy fejjel magasabb,sőt lehet többel is. Nem tehetek róla,hogy kicsi vagyok. Halvány barna szemei most újra színt kaptak. Legalább most boldog,ami ritkaság,főleg mostanában. 

-Szia Törpe!-ezt a megnevezést mindig megkaptam- rég láttalak,hiányoztál!

- Sokáig nem voltam,tudod, …uhm… ezt nehéz elmondanom,gyere menjünk be hozzám.

- Történt valami?- kérdésében aggodalom rejtőzött,mindig is féltett.

- Elég sok minden,amiről még nagyon nehéz beszélnem hisz.. Hisz csak pár napja történ az egész és még mindig nem dolgoztam fel az egészet- torkomban egy hatalmas gombóc növekedett,könnyeim potyogtak a földre,nem bírtam már. 

- Mindenre sor kerül,ne sírj kérlek,tudod,hogy nagyon nem szeretem amikor szomorú vagy. Attól én is mindig az leszek. Azt pedig nem szeretnéd ugye?

- Nem,sose szeretem amikor szomorú vagy,én a mosolygós,vidám Liamet szeretem a legjobban. 

- Akkor fejezd be a sírást,ha nem szeretnél róla beszélni nem beszélünk- mindig is megnyugtatott,olyan jó vele,amikor megnyugtat nagyon jó érzés fog el. Igaz barát. Mondhatom,ő a legjobb barátom,mindenben segít és mindig meghallgat ha van valami bajom. 

- De,elmondom,mivel szerintem kell tudnod róla-egy kicsit elmosolyodtam - csak még nem most,nincs annyi erőm,ennem kéne. 

- Gyere,menjünk vadászni- hangjában féltés hangzott,mosolyognom kellett rajta,hogy mennyire is szeretne rám vigyázni. Majd hirtelen átölelt. Igen nekem erre volt szükségem,egy védelmező,szeretetteljes ölelésre,amit már nagyon rég kaptam meg. Egy kisebb feketeségbe érkeztünk,pontosan tudom,hogy mit kell tennem. Megálltam,érzékeltem a lelkeket,testeket. Melyikre van szükségem? Lelkierő. Ez kell nekem most,hisz ha elfogy egyszerűen összeroppanok,ezt már most tudom. Beljebb sétáltam,nem szólaltam meg,mivel akkor tudják,hogy valaki eltűnik vagy éppen meghal. Csendben közelebb sétáltam A Lélekhez,az én erőmhöz. Nem vesz észre,mivel nem érzékeli a dolgokat. Gyorsan szívtam be,keménységet érzek tüdőmben,nincsenek mellékhatások,csupán ez az egy. Ami pár perc múlva megszűnik,tüdőm feldolgozta az újdonságot. Újult erővel lépkedtem ki a hatalmas feketeségből amit szemem igencsak megszokott már. Mikor kiértem nem éreztem vakító fényt. Borús,fekete felhők mozogtak a vöröses égbolton. Sosem a nap süt,sem a hold. Valami egészen más,különleges amitől nem kell félnünk,hogy esetleg tesz-e velünk valami károsat ha túl sokáig vagyunk kint. Főleg nyáron. Télen meleg van,nyáron is,de olyan,mintha valami légkondi lenne az égboltokon. Csodálatos,minden csodálatos ami itt van. Mosolyognom kellett,hogy itt sokkal jobban szeretek lenni. Pedig durvább és rosszabb az itteni élet,de nekem mégis jobban tetszik.


Haliiiii^^ 
Amint láthatjátok meghoztam nektek a következő részt:) Szépen lassan haladunk előre :3 
Annyira örülök ennek az öt feliratkozónak is, nem gondoltam volna, hogy valaki fel fog iratkozni  a blogra :o Ezenkívül pedig köszönöm a pipákat és a kommenteket is, nagyon jól esnek! <3
Szóval, ha tetszett a rész ne felejts el kommentelni, pipálni és feliratkozni.
További szép napot nektek! <33