9. rész

- Gyerünk Liam, megyünk haza, aztán kicsináljuk azt a szerencsétlent - mondom röhögve amikor elé érek. Ő még mindig abban a kényelmetlen székben ült.
- Szét ment a seggem, ideje volt már jönnötök - kijelentésére nevetek egy nagyot, majd gyorsan el is halkulok, mivel lassan tíz óra és azért ez mégis csak egy kórház.
- Tudod, nem mindennapi, hogy a saját öregapád feljön az élők közé egy kibaszott álarcban, majd hirtelen gondoskodni kezd rólunk, és azt mondja egy orvosnak, hogy majd ő lesz az az ember aki felnevel minket. De a lényeg, hogy Sandy nem is ismeri, szóval nem tudom, hogy, hogy a faszomba fogom én ezt egyáltalán megoldani. De lényegtelen, csak menjünk haza.
- Nem ismer a húgod? - szólal meg mögöttem Lucifer.
- Rossz az emlékezőképességed? - vágom vissza. Nem hiszem el, hogy ennyire hülye, vagy csak amnéziás, de inkább hülye.
- Akkor ma bemutatkozom neki - kacsint rám. Én erre a kijelentésére csak a fejem fogom.
- És hogyan fogsz neki bemutatkozni? Helló, én vagyok a nagypapád, aki körülbelül hét éve le sem szar, de most én foglak felnevelni, ezért szokj hozzá ehhez a szituációhoz!? Téged tényleg teljesen meghülyített a lenti élet, nem is értem, hogyan vagy még te a trónon - erre a reakciója csak egy szemöldökfelvonás volt, nem is számítottam többre, mivel tudja, hogy teljes mértékben nekem van igazam. Eközben a kis veszekedés közben beülünk az autóba, majd hazavezetek. Egész úton senki nem szól egy árva szót sem, de talán jobb ez így. Nincs kedvem többet idegeskedni. Azt még megtehetem otthon is, amikor beszélnem kell a két fiúval, bocsánatot kérnem Zayntől és valamit kezdenem is kell majd Niallel, hogy lehetőleg ne ma tépje ki a torkomat. Túl este van már ahhoz.
A kis gondolatmenetem alatt meg is érkezünk, én azonnal kipattanok az autóból és bemegyek a házamba. Szerencsére semmi és senki nem támadott hátba, szóval ez már egy jó jel. Besétálva a nappaliba azt látom, hogy a négy fiú ott ücsörög, feszültség a levegőben, de azért elbeszélgetnek. Már amennyire tudnak az esetek után.
- Helló - intek mindenkinek, majd valaki köszön, valaki nem - Őhm... Zayn, kérlek, beszélhetnénk? - kérdésemre csak bólint egyet, majd feláll előttem és felmegy az emeletre, majd mikor már rám néz belekezdek a mondandómba - Szóval, amit tettem veled azt nagyon sajnálom, nem tudom, hogy mi van velem mostanában, felülkerekedik rajtam valami és nem tudom magam irányítani. Teljesen hülye voltam, de nem is tudom pontosan, hogy akkor mit is tettem, de tényleg nagyon sajnálom. Remélem megértesz és megbocsájtasz nekem, de persze azt is megértem ha... - mondandómat nem tudom befejezni, mivel átölelt, amitől még a lélegzetem is megakadt, mivel ilyet sem tett még az elmúlt pár hétben. Furcsán éreztem magam az egész miatt, de jó érzéssel is töltött el egyben. Mikor elenged rámmosolyog, majd elmegy. Ennyi? Azt hittem, hogy azért még fog mondani valami, de mindegy, nekem ez is megteszi. Mikor lesétálok Liam csak bólint egyet. Vajon elmondhatta a többieknek, hogy mi is ez az egész valójában? Reméle, hogy igen és akkor nekem már nem kell, az egy kicsit kínosabb szitu lenne, de még csak nem is ismernek, és lehet, hogy engem nem értenének meg annyira, mint Liamet. Niall rám néz, az utálat talán csillapodott benne, de ma nem kísérelem meg, hogy a közelébe menjek, inkább elmegyek aludni.
- Liam, elmondtad nekik? - tudja, hogy mire gondolok, olyan, mintha tényleg egy gondolatolvasó lenne, de szimplán csak a legjobb barátom. Aki szeret.
- Igen, el, és eléggé normálisan fogadták, jobban, mint amire számítottam.
- Ennek örülök, köszönöm. Megyek aludni, majd mindenki talál magának helyet, remélem. Jóéjt - ölelem át Liamet, majd ezzel felmegyek a szobámba, onnan pedig egyenesen a fürdőbe, ahol lemosom magamról a mai napi nehézségeket. Mikor már elvégeztem minden dolgomat, kilépek a fürdőből, de azonnal meg is torpanok, mivel egy nemvárt vendégem van az ágyamban.
- Nem volt helyed, mi? - röhögöm el magam, majd megrázom a fejem és ezzel pedig bedőlök Liam mellé az ágyba.
- Azt hittem, hogy csak később találkozunk - nevetett végül is.
- Hidd el, én is azt hittem, mostanáig. Sőt, talán reméltem is - a végére visszafogtam a mosolyom, hogy vegyen egy kicsit komolyan, bár, még én sem veszem magam komolyan, pedig valamikor kéne.
-  Tudom, hogy csak viccelsz, ne legyél gonosz - öklöz bele a vállamba.
- Na, na, na, azt nem mondtam, hogy meg is üthetsz, vagy akármi. Örülj, hogy az ágyamban vagy, és nem a földön kell az éjszakádat töltened.
- Akkor is tudom, hogy viccelsz - mutat rám, miközben a szemeit összeszűkíti. Mintha ezzel kihozná belőlem az igazságot.
- Majd egyszer megtudod - sóhajtok egy nagyot, majd mosolyogva elfordulok tőle - Bolond - suttogom neki a végén, amire csak egy halk kuncogással válaszol, majd belém karol és elalszik. Romantikusnak hangzik, de még mindig csak a legjobb barátomként tekintek rá.
                                                                            ***
Reggel, amikor megfordulok az ágyban, egy testbe ütközik a kezem. Mikor kinyitom a szemem, csak akkor jut az eszembe, hogy Liam tegnap este mellém feküdt, mivel nem volt hely máshol. Mosolyognom kellett a tegnap esti beszélgetésünktől. Ugyanezzel a mosollyal erőt véve magamon, kiugrok az ágyból, amelyhez egy nyújtózkodást és egy ásítást is társítok. Elvégzem a reggeli teendőimet, majd lemegyek a konyhába, hogy reggelit készítsek.
Ahogy észreveszem, még senki sem kelt fel, ezért valamilyen szinten nyugodtabnak érzem magam. Szépen lassan készíthetek el mindent, s közben nem kell arra gondolnom, hogy ki melyik percben fog éhen halni miattam.
Főzök egy jó nagy adag kávét, majd nekiállok a hűtőben kutakodni, hogy milyen finomságot is készítsek ma reggelire. A végén omlett és szendvics mellett döntök. Legalább tíz tojást feltörök és körülbelül ugyanennyi szendvicset is csinálok mellé. Amikor már az utolsó darabokat készítem, hallom, hogy valaki mögöttem kávét tölt magának, majd leül az asztalhoz. Kattan az öngyújtó, majd az illető magához húzza a hamutálcát, és elkezdi szívni a cigijét. Felveszem a pultról a dobozomat, kiveszek belőle egy szálat majd megfordulok.
- Kérhetek gyújtót?
- Neked is jó reggelt, Sarah.
- Bocs, jó reggelt, Zayn - rámosolyognék, de inkább ajkaim közé veszem a szálat, és odahajolok hozzá, hogy meggyújtsa a cigimet - Köszönöm! - erre csak bólint egyet. Eléggé fura, tegnap még normális volt, most pedig nem olyan beszédes. Inkább hanyagolom a dolgot és öntök magamnak kávét, majd egy tányérra rakok magamnak szendvicset - Nem vagy éhes? - a kérdésemre csak egy fejrázást kapok. Kezd egészen idegesíteni, ezért a tányéromat majd' összetörve dobom rá az asztalomra, majd ugyanilyen durván ülök le a vele szemben levő székre is.
- Minden reggel ilyen idegbeteg vagy?
- neked meg mi a bajod, Zayn? Csak felbasz, hogy tegnap még teljesen normálisan viselkedtél velem, most meg olyan, mintha utálnál és nem bírsz mellettem meglenni - kijelentésemre csak felállt, majd kiment a konyhából, de az ajtóban visszafordult.
- Bocs - pislogok párat, majd próbálom magamban megérteni, hogy ez mi a faszom volt. Jól kezdődik a reggel.
- Ez meg mi volt? - szólalt meg egy hang mögöttem. Azonnal felismertem Liam hangját, ezért csak sóhajtottam egyet.
- Hidd el, Liam, én sem tudom. Tegnap tök normális volt velem, ma meg mintha nem is ő lenne.
- Majd beszélek vele - mosolygott rám, majd ő is öntött magának kávét és magához vett egy jó nagy adag omlettet.
 - Te aztán éhes lehetsz - nevetek rá, majd ő is nevetve megrázza a fejét és kimegy a konyhából. Liam után pedig sorban jöttek a többiek. Legvégül Niall tette be a lábát a konyhába, aki szinte hozzám sem szól és rám sem nézett. Nem is vártam tőle többet. Ő utál, én még annál is jobban. Talán jobb is, hogy egy szó nélkül öntött magának kávét, de ezzel ki is ment  a konyhából. Niall sem és Zayn sem éhes. Gondolom az lehet az oka, hogy még csak nemrég lettek démonok. Zayn elég jól bírja, el kéne vinnem őt vadászni, vagy nem tudom, de mégsem hagyhatom, hogy itt haljon éhen. Bár ha annyira éhezne szerintem már tett volna érte valamit. Csak ne embert öljön meg, mert akkor Lucifer engem öl meg, hogy az "újszülötteknek" megengedem, hogy embert vadásszanak. Kizárt dolognak tartom, hogy csak úgy szó nélkül hagyná. Egy nagyot sóhajtva felállok az asztaltól, majd elmosom a bögrémet és én is kilépek a konyhából.
- Zayn merre van? - kérdezem meg Liamtől, mivel talán már csak ő hajlandó velem beszélni az öt fiú közül. Talán még Zayn, ha éppen jó kedve van. Gondolom.
- Felment a szobába - mondta semleges hanggal, amire csak mosolyogva bólintok egyet, de a végére azért ő is elmosolyodik, szóval megnyugtatom magam, hogy nincs semmi baja velem. Ezzel pedig fogom magam és felmegyek a lépcsőn, egyenesen Zayn szobája felé tartva. Bekopogok rajta, majd azonnal nyílik is az ajtó.
- Mit szeretnél? - Zayn elég mogorva ma, ezért ezt a kérdést sem tette fel másképp.
- Bemehetnék? - kérdésemre csak kitárta az ajtót és félrelépett, jelezvén, hogy menjek be, majd becsukta és bezárta az ajtót. A szoba ugyanolyan volt, mint a többi vendégszoba a házban. Különleges illat csapta meg az orromat, amit cigaretta szag és édeskés mentol keverékének illata volt érezhető. Félhomály terül szét az egész szobán, majd mikor már megfordulnék, hogy beszéljek vele, ő már az ágyán fekszik és nyomja a telefonját.
- Figyelnél rám pár pillanatra, légyszíves?
- Hát persze, mondd csak - teljes mértékben érezhető volt az irónia a hangjában. Egyáltalán minek engedett be, ha ennyire nem szeretne egy társaságban lenni velem?
- Figyelj, lassan egy hónapja már démon vagy, valamikor enned is kéne valamit. Vagy szerinted nem így van, és énkebb éhen halsz?
- Honna tudod, hogy eddig én egyszer sem mentem el vadászni, amíg te nem voltál itthon, vagy éppen valami más dolgot csináltál? - kérdésére csak felhúztam a szemöldököm, ő erre pedig csak egy féloldalas, őnelégült mosolyt mutatott felém. Csak, hogy ezt egyszer sem tette meg. Megérzem az embereken, hogy mikor vadásznak és mikor éheznek rettenetesen. Zaynen csak az éhség, az idegesség és a feszültség érezhető. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem vadászott azóta, s csak a kávén és a sima kaján él. Soha nem elég az ember alkotta étel.
- Mivel megérzem rajtad. Bármennyire is szeretnél nekem hazudni, nem fog összejönni, főleg ilyen téren nem - kijelentésemre hirtelen ledobta maga mellé a telefonját, majd ugyan ilyen gyorsasággal fel is pattant. Jelenleg pedig már csak egy lépés választ el tőle, ő pedig ilyen távolságból mélyen belenéz a szemembe. Írisze pedig még a szokásasnál is sötétebb. Majd megteszi azt az egy lépsényi távolságot felém, közben egész végig a szemembe nézve. Zayn feje egyre jobban közeledik az enyémhez, lassan lehajtja a fejét, hogy ajkai elérje ajkaimat. Mikor már súrolják egymást, bekopognak az ajtón, majd az illető be is nyitna, ha a zár megengedné. Zayn szeme azonnal visszavált a szokásos árnyalatára, majd ellép mellőlem és kinyitja az ajtót.
- Mivan? - Zayn a megszokott bunkó hangjával szólt az ajtóban állóhoz, akiben Liamet véltem felismerni.
- Itt van Sarah?
- Igen. Mit szeretnél tőle?
- Mi a baj, Liam? Minden rendben? - léptem azonnal Zayn mellé, aki arréb lépett, hogy helyet adjon nekem.
- Én is ezt szerettem volna kérdezni tőled, de ahogy látom semmi baj sincs.
- Hát ja, csak megakartam beszélni pár dolgot Zaynnel, de majd folytatjuk máskor. Menjünk - mosolygok rá, majd Zaynnek biccentve egy aprót, kilépek a szobából. Mikor becsukom az ajtót, kattan a zár. Erre pedig csak egy aprót sóhajtok, majd megérintem az alsó ajkamat, amihez Zayn szája ért. Ezután pedig ugyanígy beharapom a számat és elkezdem belülről rágcsálni - Kimegyek cigizni, jössz te is? - ezzel pedig az asztalról felkaptam a dobozt is a gyújtót, majd kimentem a teraszra, Liam pedig jött utánam és letelepedett az egyik székre, én pedig mellé, s magam elé húztam a hamutartót.
- Mi van köztetek Zayn-nel? - Liam hirtelen ingerült hangjától egy pillanatra összerezzentem. Ez komoly? Hosszasan pillantok rá, ő pedig rám. Semmi... Mondanám, de nem mondom.
- Menjünk sétálni - nem válaszoltam a kérdésére, hisz magam sem tudtam rá a választ,  mert ha azt mondtanám, hogy semmi, az nem teljesen lenne igaz, mert az előbbi akkor nem történt volna meg.
- Nem válaszoltál a kérdésemre - rántott vissza a karomnál fogva, azonnal elléptem mellőle.
- Mi a fasz bajod van neked? Nincs rá okod, hogy így viselkedj velem, szóval az indulataidat most azonnal fékezd le, mert könnyen fel tud idegesíteni bárki, és ezt te is nagyon jól tudod! - a végére a halk beszédemből egy elég hangos kioktatás lett, nem tehetek róla, hogy hamar felmérgedek, a véremben van - Menjünk, ha nem jössz akkor megyek egyedül, ahogy akarod, de én akkor is elmegyek most - hátam mögött csak egy halk sóhajtás hallatszott, majd lépdeltek utánam, ami azt jelenti, hogy Liam mégis tart velem. Azzal a pillanattal, mikor bezárom a kaput, egy ablak kitörik és rajta Niall röpül ki, legalább egy három méteres távolsággal a háztól. Liamre egy gyors pillantást vetek, majd ugyanazzal a gyorsasággal ugrom át a kerítést és rohanok Niall felé. Csak Zayn lehetett az, aki kidobta az ablakon, de hogy miért, azt szerintem nem most fogom megtudni...
- Mi a fasz?! - hátam mögül csak ezt az egy kérdést hallom, majd a rohanást. Mikor Niallhez odaérek, Zayn kiugrik az ablakon és felénk kezd futni.
- Állj! - ordítok rá, és a hangomra egyből megáll - Mi a szart csináltok ti ketten? Vagy, mi a szart csinálsz, Zayn? Tönkretesztek mindent! Az életemet egyaránt - az utolsó mondatom után Niall felé fordulok - Főleg te.




Na haliiiiiiii mindenkineeeeeek! Ezeket a hatalmas elmaradásokat rettenetesen sajnálom, de rengeteg dolgom van, a sok tanulás elveszi a mindennapi életkedvemet :D Ezért ezzel az új résszel szeretnélek titeket kiengesztelni, remélem tetszeni fog! Hatalmas ölelés mindenkinek! <3 

8. rész

- Köszönöm- mondta alig hallhatóan, bár én még így is meghallottam. Nem szeretnék elveszíteni egy ilyen csodás barátot. Mostanában ritkán adatik meg az ilyen egy embernek. Ha pedig igen, nagyon meg kell becsülni, hisz a végén még elveszíti azt akiben igazán bízott. Egy hosszú, kínosnak nem nevezhető csend állt fel, amit talán most nem is bánok annyira. Komolyan el kéne gondolkodnom azon, hogy mi lesz ezek után. Sandy él, én pedig eddig úgy terveztem, hogy a pokol fenekén fogom leélni a hátralevő életemet és nem foglalkozni a fenti világgal. Bár eldönteni nem tudnám, hogy melyik a rosszabb vagy melyik a jobb. Mindkét helynek megvan a saját előnye is és a hátránya is. Bár az igaz, hogy mostantól nagyobb hátránya lesz a pokolnak, hogy Niall-t én magam változtattam át. Még talán Zayn sem okozott ekkora terhet, mikor már ennek a tudata hatszor lefáraszt. Valamikor még magam sem tudom elhinni, hogy én mekkora egy idióta vagyok és, hogy azért változtattam át egy embert mert nem tudtam magamnak megálljt parancsolni. Amit a tizenhét év alatt simán gyakorolhattam volna. De az igaz, hogy nem lett volna min, mivel életem során eddig nem olyan sokszor húztak fel annyira, hogy figyelnem kelljen a bennem lakozó démonra.

- Önök Sandy Morgan hozzátartozói?- a hangra hirtelen kaptam fel a fejem, majd olyan gyorsan is pattantam fel a székről. A gyors mozdulattól megszédültem, bár most nem is érdekelt annyira, tudni akarom, hogy mi van a húgommal.

- Igen, a nővére vagyok. Kérem, mi van vele?- izgulok a kijelentésétől, bár szívét hallgatva elég         nyugodt, nagy baj nem történhetett akkor.

- Nos, a vérzést sikeresen megállítottuk, a kislánynak nem történt nagyobb károsodása, jelenleg még altatás alatt van, bár akármikor felkelhet. Most már be lehet hozzá menni, de előtte még lenne pár kérdésem, kérem jöjjön velem- fejével arrébb bökött, hogy négyszemközt tudjunk beszélni, bár nem érne olyan sokat, hisz Liam így is hallana, szóval tökmindegy- A családjáról szeretnék pár kérdést feltenni, de csak ha nem baj.

- Nyugodtan- mosolygok rá halványan, egy aprót bólint majd folytatja a beszédjét.

- Önnek még vannak hozzátartozói?

- Hát, öhm... A húgomon kívül, nem, nincs senki más- arcom a szokásos fintort veszi fel, amit már oly sokszor láthattak tőlem az emberek. Mintha az arcmimikám beragadt volna. Megint.

- Van már tizennyolc?

- Pár hónap múlva- ennek nem lesz jó vége, érzem. A doktor is kezd ideges lenni, ez baszott jó.

- A lány árva, ön is, amíg nincs tizennyolc mindketten árvaházba kell vonulniuk!

- Na ezt nem gondolhatja komolyan, az a pár hónap már semmit sem ér, eddig ugyanúgy el tartottam magam, tudok magamra és a húgomra vigyázni. Nem vagyok az éretlen tinilány, aki mit sem tud az életről! Már rég fel kellett nőnöm, és lelkileg ezt a szintet már elértem. Nem  kell miattunk aggódnia.

- Ami azt illeti, van még hozzátartozója- hátam mögött ismerős hang szólalt fel, ami különösebben nem Liamé volt. Lassan fordulok meg, és amikor meglátom az illetőt, köpni-nyelni nem tudok.

- Uhm... ezt... ezt hogy?- szemeim minden bizonnyal hatalmasra vannak kerekedve a döbbenettől.

- Uram, ha kérdezhetem, ön ki?- a doktor hangja szintén olyan döbbent volt, mint az enyém.

- Én vagyok a nagyapja ennek a lánynak- majd rám mutat Lucifer, szemében pedig egy érdekes fény csillan meg, amit ritkán látok az ő szemében. Talán annyira nem is tudnám meghatározni, hogy jelenleg milyen gonosz tettek járhatnak a fejében. Egyáltalán hogy a picsába változtatta meg az alakját? Mi van mostanában mindenkivel? Elég érdekes fejjel mérhettem végig, az biztos. Szemöldököm az égbe szalad, mikor rám mosolyog, de ezt látva inkább vissza is néz az orvosra.

- Szóval... Öhm... Mi is a neve? - mikor az orvos felteszi a kérdést, koppan valami. Csak nem mondhatja el az igazi nevét, na hát ez tök jó lesz, előre érzem. Jól éreztem? Pár másodpercre tényleg felgyorsult a szívverése? Ennél érdekesebb dolgok már ma  nem is történhetnek. De szerencsére a húgom legalább jól van. Na de Zayn? Begyógyulhatott már a sebe? Ha hazaértem azonnal beszélek vele, az biztos. Remélem nem haragudott meg, de gondolhatja, hogy nem voltam önmagamnál.

- Peter. Peter Morgan - ez most komoly? Nem kellett rajta olyan sokáig gondolkodnia, ahogy látom. Benyögött egy nevet, ami igazából nem is az övé, hanem az apámé. Egy kicsit sem volt feltűnő, hogy el kellett gondolkodnia pár másodpercre, hogy mi a neve. De lehet, hogy az orvos van olyan gyökér, és nem vette észre ezt a kis kihagyást.

-  Doktor úr, a húgomat akkor mikor is engedik haza? - mondjuk nem reménykedem abban, hogy ma, mivel teljesen biztos vagyok benne, hogy ez teljességgel képtelenség lenne. Most műtötték.

- Egy hét, aztán hazamehet, de persze csak akkor, ha minden jó lesz, és nem romlik az állapota - hangjából már szinte ki lehet hallani, hogy már nagyon menne ezért egy bólintással elfordulok, majd szembe nézek a nagyapámmal. Még mindig nem bírom felfogni, hogy ezt hogy gondolta, hogy most csak úgy feljön. Néha már szellemileg fájdalmas, hogy miket tud művelni. Szörnyű, komolyan mondom, szörnyű.

- Peter Morgan? Komolyan Lucifer, annyira bírom, mikor csak így megjelensz, aztán úgy viselkedsz, mintha egy jó nagyapa lennél - hangom tele volt gúnnyal, fintorral, szánalommal. Néha nem tudom felfogni, hogy mikre lehet képes az alvilág ura. Köszönöm, többet nem kérek belőle. Nekem ennyi elég volt mára. Így is, még Zayn-nel is kell beszélnem, Liam-el is, sőt, mindenki mással is. Niall pedig... Niall meg csak úgy van, aztán vagy elkap, vagy nem, ez már csak rajta áll.

- Ne most kezdjél el kioktatni, inkább menjünk le, van pár megbeszélni valónk is. De hozd magaddal Liamet és Zaynt is, nem fogjuk őket fent hagyni.

- Hát, az a helyzet, hogy nem csak Liam és Zayn démon már - fejemet egy kissé lejebb hajtottam, majd úgy kezdtem el a tarkómat vakarászni, mintha nem tehetnék semmiről sem. Egy nagyon kicsikét kínos csak, de komolyan. Jézusom, még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt tettem Niallel, és, hogy ennek mekkora következményei lesznek majd, előre érzem, hogy engem fognak lenyakazni, nem Niallt.

- Nár megint mit csináltál? - talán lehet, hogy annyira nem is várja a választ, le kéne ültetenem, nehogy aztán még helyben megöljön, vagy valami.

- Na jó, elmondom, de ne ölj meg - a végét egy kicsit elnevetem, de hamar visszaváltok komoly hangnemre - Átváltoztattam valakit ma démonná.

- Hogy mi? Mit csináltál? MI?

- Nyugi van, meg akart ölni, átváltoztam, majdnem megöltem, örüljön, hogy megmaradt a vadászbúrája és még kapott hozzá démont is. Mondjuk azt remélem, hogy Liam figyel rá, mivel ott hagytam őket a házban, bár ő éppen akkor lesokkolva ült a felnak támaszkodva, de azért, csak figyeljen rá.

- Szerinted ez vicces?

- Mert gúnyosan nevettem egyet ezen az egész helyzeten, nem kell azt gondolnod, hogy ez valójában is annyira vicces - fejemet fogva párszor megráztam magam, egy kis hangot is eresztettem hozzá, hát nem hiszem el, hogy, hogyan lehet valaki ennyire gyökér. Hát ez már nekem fáj baszki.

- Mi az, hogy vadász? - hát persze, tématerelés, mint mindig.

- Mit nem értesz azon, hogy vadász? Először azt hittem, hogy egy kibaszott bérgyilkos, ő ölte meg anyámat, majd a nagyit, majd a húgomat is majdnem.

- A húgodról még elbeszélgetünk. Milyen vadász?

- Gondolom olyan vadász, aki olyanokra vadászik, mint én, vagy te, vagy akárki, aki természetfeletti lény.

- Megölöm azt a gyereket - na hát harag, az tuti, hogy van a hangjában.

- Kétlem Lucifer, erősen kétlem, hogy meg fogod, illetve meg tudod őt ölni. Jelenleg még én sem kezdenék ki vele, így, emberként.

- Azért mérd össze a te erőd és az enyémet, drágaságom. Azért, mégis csak én vagyok az alvilág ura.

- Jó, hogy mondod. Hogyan vettél fel ilyen emberi alakot? - elmenekülni nem tud, ebben már benne ragadt.

- Szerinted nem tudok beleszállni random emberekbe? Vagy, olyanokba akik már meghaltak? Könnyű ügy, simán megtehetem akármikor, ezen már te ne aggódj.

- Szerinted aggódom? Ne viccelj, remélem ezt te sem gondoltad komolyan! - kijelentésemre csak egy fintorral jutalmazott meg, én pedig egy váll rándítással elindultam a bejárathoz - Jössz is, vagy itt fogsz állni egész éjjel? 

- Nyugalom, megyek. De igyekezzünk, nincs kedvem már sokáig ezen a hülye helyen lenni, sokkal jobb lent, nem értem, hogy te miért nem költözöl oda le. 

- Mivel még mindig félig ember vagyok és ide is húznak dolgok, nem csak oda arra a nagyon "csodás" helyre, amit te annyira szeretsz - unom, hogy állandóan fenn akad olyanban, ami egy természetes dolog lenne. 

- Attól még ugyanúgy oda költözhetnél, nincs abban semmi, hogy te most félig ember vagy.

- De abban van valami, hogy már kurvára idegesítő vagy, szóval ideje lenne már tényleg visszamenned. 

- Milyen jó, hogy neked és Sandynek is velem kell majd jönnötök, mivel lesz egy fontos elintézi valótok - hangja sejtelmes, nem akarom megtudni, hogy mi az az elintézni való. Nem kérek az ő dolgaiból. 

Sziasztook:)
Sajnálom ezeket a késéseket, de mivel nekem még suli van ezért most még teljesen arra összpontosítok, de ígérem, a szünetben próbálok egyre aktívabb lenni megint és hozni azokat a részeket:)
Addig pedig, ha tetszett kommenteljetek, iratkozzatok fel és pipáljatok
Kommentben pedig írjátok meg nekem, hogy milyen lett a bizonyítványotok :)
További szép napot <3

-         

7. rész

 A kötél égetni kezdi a bőrömet. Most még nem halhatok meg! Túl sok mindent kell még elintéznem. Bár, hülye vagyok, hogy pont most kezdek el ezen gondolkodni. Fogaimat összeszorítom az éles fájdalomra, ami a hátamban kezd érződni. Ha Niall mögöttem van, a szárnyaim pedig kibukkannak hirtelen, akkor a falhoz fog csapódni ezt garantálom. Bár nem jönne olyan rosszul, amikor már majdnem lefejeznek.

Egy hatalmas ordítással nagyra nőtt szárnyaim kibukkannak, agyaraim előjönnek, szemem áthat mindenen. Ahogy megjósoltam, a szőkeség a falhoz csapódott. Hátra pillantottam, szárnyaim közül néztem rá az áldozatomra. Arca riadt, homlokán izzadságcseppek csordogálnak le. Bár tudná, hogy milyen tervem van vele. Vagy kitalálta, vagy nem. Ez már csak rajta áll, de az biztos, hogy az én javamra fog szolgálni. Egy ugrás és szárnyaimnak köszönhetően már előtte állok.

- Nos, mit kezdjek veled? Öljelek meg?Azt hittem, hogy jobb ötleted lesz arra, hogy hogyan is  végezz velem, nem gondolod?- féloldalasan mosolyogtam rá, előre tudom,hogy ki lesz a nyertes és ki lesz a vesztes.

- Már megint a szörnyeteg beszél belőled, nem leszel olyan erős, hogy az igazi éneddel állj velem szembe. Nem  tudnál megküzdeni velem- hergelni próbálna, csak kár, hogy nem igazán sikerül neki.

-Te nem is bérgyilkos vagy, hanem egy vadász. Aki a természetfelettieket vadássza le. Ezért ölted meg a családom, hogy közelebb férkőzhess hozzám. Hány természetfelettit sikerült megölnöd? Ja és ez Démon, nem szörnyeteg, fogd fel. Ha te most próbálsz mérgesíteni,csak közlöm veled, hogy aki mérges lesz az nem én vagyok- kacsintottam rá- Van egy sokkal jobb ötletem, mint, hogy megöljelek drága.

- Mit akarsz? Megkínzol? Ennyi telne tőled, egy féldémontól?

- Nem- számat már füle mögött tartom és így beszélek hozzá- sokkal jobb ötletem van- kuncogok fülébe. Előrébb lépek, lejjebb hajtom fejemet, majd ráharapok a kulcscsontjára. Belé eresztem a mérget, majd elkapom onnan a fejemet.

- Mit tettél velem? - kérdi a nyakához kapva, majd szisszent egyet.

- Csak átváltoztattalak- mosolygok rá, majd pedig ott hagyom a nappaliban.

Mikor megfordulok ha lehetséges ilyet mondanom, a vér is kifut az arcomból. A lépcsőről Zayn kivételével mindeni végignézte az én kis akciómat. Ebből kettőnek értetlen feje azt sugallja, hogy elvárnának egy magyarázatot, hogy ez mi is volt valójában. Őszintén? Talán már magam sem tudom, hogy most hova süllyedtem ezzel a tettemmel. Nem az emberi énem szólt belőlem, gondolkodom kellett volna, mielőtt megteszem. Halkan kiengedem a számon a levegőt, szemeimet egy pillanatra lehunyom, majd ránézek a többiekre. Még mindig nem tudom a két barna nevét, akiknek riadtságot vélek felfedezni a szemükben, gyorsan verő szívük pedig csak rátesz egy lapáttal erre az egészre. Ilyenkor nagyon idegesítő tud lenni, bár próbálok nem koncentrálni rá, de nem nagyon sikerül- Fiúk, elmagyarázok mindent, ha megengeditek, bár nekem is lenne majd pár kérdezni valóm- mondatom másik felében Liamre néztem, aki fintorra húzta a száját, majd bólintott egyet,miszerint neki megfelel az ajánlat- Először kezdem én, magamtól nem mondok semmit, hisz nem tudom,hogy mire lennétek kíváncsiak, ezért várom a kérdéseket, szidásokat vagy akármit amit szeretnétek nekem mondani. Hajrá!

- Mi vagy te?- hangzott el az első, félénk kérdés, amit más alig hallana, de nekem tisztán és érthetően csengett a fülemben. Elakadt lélegzettel nézek bele a kéken virító szemekbe, érdeklődés csillan meg benne, ami azért csak nem lehet olyan rossz jel. Bár ezeknek a fajtáknak is lehetnek különböző fokaik. Szerintem jelenleg ez a félő érdeklődés ami benne van.

- Nem fogsz megijedni ha kimondom?

- Szerinted ezek után már megijednénk akármitől is?- a kínos csend csak akkor kezdődött volna el,ha a göndörke nem válaszol eléggé flegmán a költői kérdésemre. Azért csak nem lehettem olyan rossz,

- De Sarah, ezt elbasztad- szólal meg mellettem Liam úgy, mintha a gondolataimban olvasna.

- He?- nézek rá olyan "miafasz" fejjel, majd ő rám mosolyog és a többiek felé bök, hogy jó lenne már kimondani az igazságot- Remélem tudod. hogy téged is beleviszlek, hogy ne csak rólam tudják meg az igazságot,hanem rólad is és a másik kettő fiúról- összeráncolt szemöldökkel méreget minket mindenki és próbálják értelmezni a kellemes csevejünket. Ja, nem mindig olyan társaságba illő a mi kis beszélgetésünk, főleg nem emberek előtt. Mármint igazi emberek előtt.

- Srácok, készüljetek fel, tényleg egy kicsit sokkoló lesz, még ha láttatok is mindent, gondolom tudjátok, hogy mi is van valójában, csak egyszerűen nem meritek magatoknak bevallani- Liam kijelentésére csak bólintottak egyet majd tekintetüket rám szegezték. A levegőt hosszasan fújtam ki, majd belekezdtem.

- Szóval, az a helyzet, hogy én, Liam és Zayn...- mikor már épp túlestem volna azon, hogy kimondom, hogy mik is vagyunk valójában elkezd csörögni a telefonom. Ennek is most kell megtörténnie, hát igazán örülök ennek az egésznek, de komolyan. - Haló?- szólalok be olyan semmilyen hangon a telefonba.

- Jó estét, Sarah Morgannal beszélek?- szólt bele egy erős férfi hang, talán valahonnan ismertem ezt a hangot de nem voltam benne biztos.

- Attól függ,hogy ki keresi.

- A rendőrségtől, megtaláltuk a húgát, beszélőképes, kérem, jöjjön azonnal a kórházba!- majd lecsapták a telefont. Kijelentésével egyszerűen sokkolt, a telefon a földre hullott, én pedig csak meredtem magam elé, és elgondolkodtam azon, hogy ezentúl mi a faszomat fogok csinálni.

- Hé, mi a baj?- ütögetett vállon Liam.

- A... a húgom. A húgom Liam!- kétségbeesett arccal néztem vissza rá, amikor tudatosult benne, hogy tulajdonképpen akkor én most mit is tettem Niall-el ez végett. A sok hülyeség alkotása sosem fog nálam befejeződni, ezt érzem.

- Hol van Sarah, mondj már valamit, kérlek!- idegesen szól hozzám végül, én is ideges lettem, ő is. Nem is csodálkozom.

- Muszáj bemennem érte, későbbre halasztjuk ezt a beszélgetést. Elmegyek  a húgomért, senki ne hagyja el a házat. Kérlek.- nézek rá a két idegennek már nem nevezhető fiúra, akik csak bólintottak egyet.

- Én veled megyek, jobb lesz így, hidd el- fogta meg alkaromat Liam, azt várva,hogy egyezzek bele. Csak rábólintottam az ajánlatára.

- Vezess légyszi, nem tudnék most odafigyelni.

- Oké, csak gyere, hisz kitudja, hogy valójában mi van a húgoddal- talán ő jobban aggódik a húgomért, mint én. De lehet csak én képzelem ezt. Követtem őt az autómig, a kulcsot odaadtam neki, kinyitotta a kocsit, majd mindketten behuppantunk az autóba. Annyira ráakartam jönni erre az egészre. De egyszerűen még semmi sem esett le, de érzem, hogy ez az egész elfog jutni az agyamig. Hisz, szerintem Niall már rég megölte volna a húgomat. De nem tette meg, és ennek valami oka lehet. Hisz ha nekem ez lenne a munkám, nem hagytam volna félbe. Meg persze jobban felkészültem volna, ha megakarnék ölni egy féldémont, és ez komoly dolog, hisz ennek akkor is van egy jelentősége. Niall démon akart volna lenni? De ez nem lehet, hisz ő egy vadász, megölt volna, ez teljesen hülyeség lenne. Habár ha azt nézzük, hogy tényleg az akart lenni, akkor eléggé ügyesen kihasználta a fejetlenségemet, de ezt akkor sem tudom elképzelni, ez teljességben képtelenség. De ha az ő szempontjából nézzük... Na jó, gondolkodjunk reálisan. Nos, nem ismerem Niall-t, nem tudom,hogy mik az ő szempontjai. Anyám megölése majdnem egy hónapja történt. Majd a nagymamám, Sandy eltűnt és most pedig előkerült. Sandy előkerült, nem tudom miért, de sokkal könnyebb életem lenne, ha nem jelenti be nekem senki, hogy ő előkerült. Tudom, ez úgy hangzik,mintha utálnám és azt akarnám,hogy meghaljon, de ez nem igaz. Nagyon fontos a számomra, de ott van ez az egész démonos dolog, ami ugye lent van, ez pedig a való élet. Nem tudom levinni őt, nem természetfeletti lény.

- Sarah, hahó, megérkeztünk- lengeti meg előttem Liam a kezét, amitől jóformán megugrok ijedtemben. Most nem a legalkalmasabb rám hozni a szívbajt, nem ajánlom senkinek sem. Ez olyan nagy irónia volt, hogy már röhögnöm kell tőle. Én és a szívbaj, na mindegy, legközelebb valami értelmesebbet gondolok ki az én kis okos fejemben. Kiszállok az autóból, majd szinte már becsapom az ajtaját, ami nem vall rám, és ezt Liam is észrevette. Kapucniját fejére húzta, amit először nem is értettem, hogy miért, majd később leesett, hogy éppen egy világsztárral sétálok be a kórházzal. Hát ez remek. Jut eszembe, nekünk még lenne pár megbeszéli valónk, és sajnos nem csak vele.  Közelebb húzott magához, majd halkan egy "nyugi-t" mondott, hátha attól valamilyen szinten majd megnyugszom. Ez most nem jött össze. Ugyanolyan ideges maradtam,mint eddig. Sőt, ahogyan egyre közelebb értünk az ajtóhoz, annál idegesebb lettem. Átléptük a küszöböt, és egy olyan helységbe érkeztünk, ahol rengeteg szív dobog normál vagy éppen heves gyorsaságban. Érzem az idegességet, a szomorúságot, a boldogságot és a fájdalmat, és még több száz érzelmet amit el lehet képzelni. Az idegeskedők csoportját erősítem jelenleg, kitudja,hogy mi fog még ezek után következni. Bár nem félek, hisz tudom,hogy a húgom él, de sem az állapotáról sem semmijéről nem tudok. Odaállok a recepciós elé, majd mikor meglát, pontosabban szerintem Liamet, felpattan, majd úgy áll, mintha már ezer éve várná a kérdéseinket vagy éppen a panaszainkat.

- Jó napot, miben segíthetek?- mosolyog ránk kedvesen a fiatalkorú nő.

- Sandy Morgan, hét éves, nem rég hívtak, hogy behozták, tudja, hogy hol találhatjuk meg esetleg?

- Természetesen a gyermekosztályon- mosolyog még mindig, de ahogy látom már kedve sincs ehhez az egészhez.

- Azért nekem is van egy határ, amíg bírja ezt a türelmem. Ne legyen már ennyire hülye és keresse ki szépen azon  a gépen,hogy melyik szobán található a húgom!- a végére már eléggé mérges voltam, de ennek tuti,hogy az idegesség az oka. Eddig nem tudtam elképzelni, hogy miért ekkora parasztok ezek az emberek. Semmi kedvesség nincs bennük. Na mert mintha bennem annyi lenne, mikor a másik énem meggyilkolna pár embert, de úgy lazán. A bűntudatot aztán még én érzem, hogy megöltem valakit, akit nem lennék képes sosem. Szép történet.

- Jó, nyugodjon le, máris megkeresem önnek, kérem még egyszer a nevét a lánynak!- mondja unottan, ami igazán felbasz. Akárki idegével játszhat, de az enyéimet ne feszegesse. Senki sem jönne ki belőle olyan jól.

- Sandy Morgan- mondom, miközben fintorra húzom a számat. Annyira rossz érzéseim vannak. Mintha már előre tudnám, hogy mi fog történni. Én leszek mindennek az oka, ezt már most tudom. Hisz már most is mindenért magamat hibáztatom. De talán most értelme is van ennek az egésznek, valamilyen szinten mégis csak az é hibám ez az egész, hogy nem voltam képes megkeresni a húgomat, majd felhívnak a kórházból, hogy megtalálták és beszélőképes.

- A gyermekosztályon második emelet, 126. szoba- néz rám a nővér, vagy recepciós, mindegy. Orromat felhúzva nézek rá, majd sietve indulok el az egyetlen élő családom felé.

- Gyorsabban, gyorsabban!- a folyosó végéről hallottam, ahogyan mindenki ezt kiabálja. Vajon mi történhetett? Jó, mondjuk mi történhet egy kórházban? Igaz, sok minden. De ezzel most nem is kéne foglalkoznom, sietek.

Már majdnem mellém értek az ággyal, amikor elkezdtem valami furcsát érezni. De nem tudtam rájönni, hogy mi ez. Majd mikor egyre közelebb kerültek az ággyal, valami megtört. Az ágyon a húgom feküdt, akit hatalmas sebességgel vitték el valahová.

- Kérem! A húgom az, hová viszik? Álljon már meg valaki az isten szerelmére!- kezdtem el kiabálni. Az egyik orvos eljött onnan, gondolom azért nélküle is boldogulnak valamennyire.

- A kislánynak belső vérzései vannak, meg kell állítanunk, hogy ez tovább fokozódjon. Várjon türelemmel, ha kérhetem- semleges hanggal közölte ezt az egészet, én csak bólintottam egyet, majd az orvost a műtőig követtem, ami előtt leültem. Liam mellettem foglalt helyet, csak egy kisebb pillantást vetettem rá. Biztatóan mosolygott rám, majd tenyerét kezemre helyezte és ujjával megnyugtatásképpen simogatta. Ezt a kedves gesztust egy mosollyal háláltam meg neki. Ez most komolyan jól esett. Akármennyire is haragudhatnék rá, nem tudok. Legfőképp a banda miatt, s igaz, valaki számára ez lenne a legnagyobb dolog az életében, nekem teljesen mindegy lett volna, hisz ugyanúgy tekintettem volna rá ezután is.

- Várjunk csak. MIAFASZOM?!- kiáltok fel végül, amikor rájövök, hogy a húgomnak még agyvérzése is lehet. Na jó, ez kurvára sok nekem már mára. Reggeltől csak a faszság történik, lassan öt  óra és csak egyetlen egyszer volt olyan, hogy nyugodtak voltak a perceim. Az is az autóban volt!

- Most mi a baj? - Liam kétségbeesett arcát látva valami történhet velem, vagy valami. Vagy már megbízni sem mer bennem ezek után. Szörnyű vagyok, Jézusom. Lesütöm szemeimet,majd várok pár másodpercet, hogy lenyugtassam magam. Hosszasan szívom be a levegőt, majd olyan lassan is fújom ki. Nem lehet semmi gáz. Remélem!

- Rájöttem, hogy a húgom akár meg is halhat, akármiben. Abban, hogy az orvosok szerencsétlenek, vagy éppen túl késő, esetleg valami más...

- Mi az a más?- a kérdésére ránézek, majd szemöldökömet felhúzom.

- Az a baj, hogy még én sem tudom- nézek rá,miközben fintorra húzom a számat. Ő pedig előre néz, mintha gondolkodna  valamin. Én pedig tekintetemet a cipőm orrára szegezem, miközben számat bévül rágcsálom, teljesen véresre, de jelenleg most annyira érdekel, mint Lucifer. Szép kis hasonlat volt, gratulálok Sarah.

- Figyelj, sajnálom, hogy eddig nem mondtam el ezt az egész bandás ügyet, tudom, hogy hülye voltam, meg minden, de valahogy jobban láttam, ha nem terhellek még ezzel is- szólalt hozzám Liam  a pár perc csendes nyugalmamat megszakítva. Nem is tudom elképzelni, hogy hányszor próbálta már nekem elmondani, csak sosem merte.

- Liam, elhiszem, hogy ez nehéz most meg minden, de tudhattad volna, hogy semmi sem fog ezzel megváltozni- a szokásos fintor most sem maradhatott el az arcomról, gondolom már mindenki hozzászokott, hogy gyakran használom ezt a mimikát. Olyan, mintha a kedvencem lenne, én pedig már észre sem veszem.

- Remélem megbocsájtasz nekem valamikor- mosolygott rám, bár tudtam, hogy ez nem az az igazi mosoly volt. Éreztem a szomorúságát, hogy fél attól, hogy esetleg nem bocsájtom meg neki, és ez egy kis mosolyt csal az arcomra.

- Meg sem haragudtam, szóval nincs miért aggódnod- viszonoztam a mosolyát, csak az én kis görbületem az arcomon most őszintébb volt, mint az előbbi.



Sziasztoooook :))
Először is irtóra sajnálom, hogy egy napot késtem a résszel, rengeteg dolgom volt, suli, zeneiskola, tanulás, stb:D 
De ma igyekeztem kirakni minél hamarabb, de így is csak este sikerült :/
De inkább nem is magyarázkodom tovább, hisz ez annyira nem is lényeges:D
Még mindig csodálatosak vagytok, hogy kommenteltek és feliratkoztok, annyira imádlak titeket!! <3 
Szóval, ha tetszett ez a rész is, tessék pipálni, feliratkozni és kommentelnii <3 

6. rész

 Nem tudja senki sem, hogy ezek után mi vár arra aki ezt tette, ha gyilkolt ha nem. Az ajtót berúgom - már csak a hatás kedvéért is, ne hogy már olyan kis bénának nézzek ki - s amint elém tárul az előtér szemeim majdnem kiesnek, düh gyülelmlik bennem amikor meglátom a frissen megvágott testet, mellette a bűnöst. Nem hiszek a szememnek, érzem, ahogyan az a bizonyos fekete köd rám telepszik. Pár lépéssel termek a szőkeség előtt, nyakánál fogva azonnal a falhoz szorítóm őt. Tudom, a szemeim ragyognak a vörösségtől, de most ez számít a legkevésbé. Ha a szemeim is gyilkoló eszközök lennének Niall már rég halott volna, az is biztos. - Úgy őszintén, mi a faszomért jó ez neked, hogy kiirtod a családomat? Mi az a rohadt jó ok, hogy te ezt megtedd? Mert hogy életben sem maradsz, az is biztos - a harag egyre jobban összegyűlik bennem, most esik le igazán, hogy most ölte meg az egyik családtagomat. Vagyis, már a másikat. De, erre most mégsem tudok úgy odafigyelni, az agyam még mindig a szőkeség felé húz, az eszem azt mondja, hogy most azonnal öljem meg, marcangoljam szét és temessem el az erdőbe. De a szívem teljesen mást akar, mintha azt mondaná, hogy ne tegyek semmit, hogy nem az ő hibája. Pedig pontosan tudom, mit tett. A miértre nem kaptam választ, pedig rohadtul örülnék neki. - A feladatom, már csak a húgod és te következel - mondta nemtörődöm hanggal, mi az, hogy már csak én és a húgom? Mit tett a húgom? Mit? - Csináltunk mi valamit? De komolyan! Mi a faszomat csináltunk, hogy mindenkit meg kell ölni?- a végén már teljesen felemeltem a hangom, legszívesebben most magammal végeznék. Na de álljunk meg egy pillanatra... - Hol a faszomban van Sandy - egyre jobban kezdtem kétségbe esni. Teljesen kijózanodtam a sötétségből amikor rájöttem, hogy a húgom remélhetőleg jelenleg az iskolában van és nem valamelyik szobában vérbe fagyva. - Sajnálom Sarah - szemeiben eddig nem felfedezett érzelem csillant meg. Megbánás. Na ne. Leblokkoltan néztem ahogyan Niall elhagyja a házat, lábaim mellett a nagymamám, Sandy... Sandy akármelyik szobában. - Kurva életbe! - ordítom el magam. Minden teher, temetés. Hogyan tudnám én ezt kimagyarázni? Elmondom, hogy hopp féldémon vagyok, egy kurva bérgyilkos megölt három családtagomat és én következek? Tutira bezárnának egy diliházba. Meg kell bizonyosodnom arról, hogy hátha életben vannak. Lassan térdelek le a mamám mellé, bár biztos vagyok benne, hogy rajta már nem tudnék segíteni, mégis próbára teszem magam. Tenyeremet mellkasára helyezem, az erek hirtelen kidomborodnak az egész karomon, ujjaim végén látszik a hatalmas erőfeszítés a feltámasztás érdekében. Túlságosan is hamar lefáraszt ez a folyamat. Nem vagyok rá képes, erre csak is Lucifer lenne aki az élők világában mit sem ér amikor csak lent van olyan hatalmas ereje. Emberi alakban semmi lenne hozzám képest, ha felveszi más alakját az ereje rögtön eltűnik és csak akkor kapja vissza amikor lekerül róla minden. Kapnom kéne az alkalmon és végre jó volna vele végezni, vagy kiütni, esetleg elszívhatnám az erejét, ami szintén hatalmas erőfeszítés, de megérné, hisz ha láthatnám a félelmet megcsillanni a szemében. Felemelő érzés lenne. Akármennyire is kárörvendő vagyok ez az igazság. A halálesetek kihozzák belőlem a rosszat. Észre sem veszem, de pár kósza könnycsepp vándorol az arcomon, és mintha csak feladná,leesik az államig. Meg kell keresnem a húgomat, akármennyire is fáj bevallanom magamnak, egyetlen egy családtagom maradt. Lucifer. Akit ki szeretnék irtani, ha lehetséges lenne. Tíz éve volt fent utoljára az emberek között, majdnem bele is halt. Esélytelen lenne őt felhozni. Még érdekelni sem érdekelné őt,hogy meghalt vagy három ember és én ezt sehogy sem tudnám elintézni. Muszáj lesz itt hagyom mindenkit. Eldöntöttem,hogy meg keresem Sandy-t. Be jártam a földszintet. Semmi, most komolyan,ha ő is a fürdőszobában lesz eret vágok. Már azt sem bírtam,hogy a saját mamámat kellett látnom vérben úszkálni. Kettesével szedem a lépcsőket, minél hamarabb túl akarok esni rajta. Elsőként a fürdőszobát nézem meg. De nincs ott, a legutolsó szobába mennék be,de az zárva van. Gondolkozzunk egy kicsit. Az ajtó fából van. Simán beütném. Jó, berúgom az ajtót. Tudom,hogy itt lesz, most már képesek voltak bekapcsolódni az érzékszerveim. Különösebben nem tudnám megkülönböztetni más vérétől,ami eléggé furcsa számomra. Egy kisebbet rúgok a kilincs alá, majd minden erőmet beleadva kirúgom az ajtót. Besietve a szobába hatalmasat hökkenek a látványtól. Nincs itt semmi. Vérfolt a szőnyegen, hatalmas foltban. A tükör szilánkokra törve. Az ablak... kitárva.Meg kell keresnem, muszáj lesz megkeresnem őt. Nem bolyonghat egyedül az utcákon, hova mehetne? Az eszem már nem bír ennyi mindent felfogni. Már rég túl lett lépve a határon, amikor először minden csak egy késelésnek indult. Arról nem is beszélve, hogy én vagyok a következő. A nagyobb példány. Rohadtul érdekelne,hogy ezzel mi a céljuk. Ez már rohadtul nem vicces. Táskámból előkapom a cigimet, ajkaim közé csippentem, meggyújtom majd egy hatalmasat szívok belőle, egész testemet végigjárja a nyugalom, rohadtul jól esik és nagyon is alkalmas erre az időre. Lesétálok a lépcsőn, az ajtón pedig már szinte sprintelve megyek ki. Körbe járom  a házat kívül is, hátha itt van valahol Sandy. De nem, nem volt sehol sem. Egyre jobban kétségbe voltam esve. Most komolyan magától elment, vagy mi a fasz? Bennem van a döbbenet, egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy csak úgy kimászott az ablakon.

Már vagy fél órája járom az utcákat az autómmal, de még mindig semmi. Kezdem feladni. Haza kéne mennem, hisz otthon még várnak rám a fiúk. És kezd sötétedni, ideje lenne vadásznom is. Nem csak a cigit szívni,mert azzal rohadtul nem megyek semmire. Csak nyugtatom a lelkem,amiből már épp elég volt. Kellően felidegesítettem és nyugtattam le magam a fél óra alatt már körülbelül ötször. Hazafelé vettem az irányt, ezért egy éles kanyarral megfordultam az utcában, majdnem felborultam de most ez érdekel a legkevésbé. Akár fel is borulhattam volna, meggyógyulnék. Na jó, egy golyóval a fejemben már nem annyira. De gyorsabban gyógyulok,mint egy átlagos ember. Az eddig szóló zene kikapcsol a rádióban, és egy idegesítő vékony hang szólal meg benne:

„ Jó reggelt minden kedves jelenlevőnek, mai hírem a híres fiúbandáról, az One Direction-ról fog szólni, semmi jóval nem szolgálom. Zayn Malik, eldöntötte, hogy hivatalosan is kilép a csapatból. A többiek pedig eldöntötték,hogy nem fejezik be az ötödik évüket. Weboldalunkon mindent megtalálhatnak részletesebben…”

Nem hallgattam végig, kinyomtam a rádiót. Zayn, és egy fiúbanda? Mi van? Eddig miért nem hallottam róluk,róla? Ennyire le volnék maradva a világ mellett? De Zayn jelenleg nálunk van nem?  Ó te jó ég, mi van ha most nem megy haza,hanem ledarál mindenkit a környezetében? Mi a faszomat csinálnék? Tudnák,hogy nem éppen egy átlagos ember. Na jó, most azonnal kiderítem,hogy mi van, mert már elegem van, több ütést már nem is kaphatnék.

A ház előtt parkoltam el, több embert érzek,mint kettőt. Halkan nyitok be a házba, és ekkor azonnal érzékelem ahogyan két szív őrölt tempóban kezd el verni. Leveszem cipőmet, majd egy lassabb tempóval sétálok be,hogy a többi három még észrevenni se vegyen. Mikor a nappali ajtajába érek szemöldököm homlokomig húzódik. Öt ember ül a házamban, a két fotelben-azaz velem szemben- Liam és Zayn ül, elég feszülten, már ránézésre is látszik.
- Mi a fasz? - mondom ki az egyetlen mondatot , amikor meglátom, hogy Niall is jelen van - GYILKOS! - ordítom el magam mérgemben, táskámat ledobom a földre, pár másodperc alatt érek a kanapé mellé, ahonnan Niall- t nyakánál fogva taszítom a falhoz. Senki sem fog most megállítani, a düh felülkerekedett az elmémen, már a démon fog belőlem beszélni és nem az ember. Egy tenyér megérinti a vállam, amitől reflexszerűen ütök hátra. Hatalmas lökésemtől egyikük nagy csörömpöléssel vetett véget az üvegasztalnak. Nem különösebben érdekel jelenleg. Niall szíve irtózatosan gyors tempóban ver, talán levegőt is alig mer venni, bár talán én akadályozom meg ebben. A tudatalattim megálljt parancsol nekem, de nem vagyok elég erős legyőzni a bennem lakozó szörnyeteget- Miért? - ennyit kérdezek az előttem levőtől, a szorításon épp annyit engedek, hogy beszélni tudjon.

- Ha nem teszem meg, rosszabbul végzem,mint most!- próbál kiabálni, de kezem nem engedi.

- Nem vagy olyan állapotban, hogy így beszélj velem, az utalásaiddal együtt- fogadni merek,hogy szemeim vérvörös színbe vannak borulva. Egy könnycsepp végig szalad arcomon, hagyom neki, hogy célba érjen. Körülöttem van eléggé lelassult szív és eléggé felgyorsult is. De a düh még mindig növekszik bennem, valahogyan, mégsem fogom még most kitépni a légcsövét és egyéb dolgokat.

- Sarah, engedd el!- kiabálnak mögöttem, nem tudom,hogy ki volt az, nem ismerem.

- Nem ez a nevem- kijelentésemtől érzem, hogy mindenki meghökkent, talán még a belső énem is.

- Akkor mond, mi? - ismerős a hang, de olyan mintha nem ismerném a hozzátartozóját.

- A démon- ejtem ki lassan a szavakat, és mintha ez csak növelné a haragomat.

- Hisz még csak teljes démon sem vagy!- már szinte ordítanak velem.

- Kurvára leszarom, meg kellene ölnöm. De nem fogom megtenni, megnyugodhattok.

- Sarah, Zayn tele üvegszilánkokkal, és egy kurvára átszúrta a mellkasát! Örülnék ha visszatérnél, a való életben. Vedd már észre magad!- és ekkor egy hatalmas ordítás következett.

- Hogy mi? - a méreg elszállt, a kontaktlencsém valószínűleg visszanyerte régi színét, gyorsabban veszem a levegőt, majd mikor menésre bírtam magam, átugrottam a kanapén és Zayn mellé térdeltem.Az arca verejtékes volt, szíve lelassult, szemét alig bírta nyitva tartani, gyorsabban szedte a levegőt.

- Nem vihetjük kórházba!- kétségbeesetten mondtam, körénk gyűlt mindenki.

- De kihúzni sem lehet, kitudja,hogy milyen eret talált el, vagy akármi- mondja Liam mellettem, aki szintén be van pánikolva.

- De így meg fog halni Liam!

- Megoldjuk, meg fogjuk oldani, hidd el.

- Jó, kérlek, hozz a konyhából rengeteg zsepit meg szalvétát. Ki fogom húzni ezt innen.

- Jó, jó megyek.

- Igyekezz Liam!- már a sírás határán járkáltam.

- Sarah- Zayn rekedtes hangon szólt hozzám, mintha már nem is utálnánk egymást- mindent sajnálok, amit mondtam vagy amit tettem. Remélem nem haragszol rám- miután ezeket kimondta, szemeit lecsukta.

- Zayn, maradj fent! Egy démon vagy, légy erősebb! Tarts már ki!- rázogattam meg a testét, szemeit pedig újra kinyitotta, de egy eléggé hangos nyögést is hallatott.

- Sarah, had segítsek!- jön közelebb Niall. Hirtelen erősségtől a falig lököm vissza, Egy kisebb ordítással reagál a csapódás végett, majd a fal mentén lassan csúszik le a padlóra.

- Pont te akarsz segíteni? Pont te? Aki megölte anyámat, a nagymamámat, talán a húgomat is? Kösz inkább kihagyom- a vége eléggé flegmára sikeredett de már  leszarom.

- Te tehetsz róla, hogy az asztalon végezte, most ne neked álljon feljebb. Ha egy életre megutál, ne kérdezd majd senkitől sem,hogy mi a baja. Majdnem a halálba lökted őt az Isten bassza meg! - az egészet végig ordította, valahol pedig tényleg igaza lehet, de részben ő is hibás volt, ne hogy már az egész rám legyen kenve mert itt szinte mindenki hibás.

- Fejezzétek már be!- jön ki Liam a konyhából, rengeteg anyaggal, szalvétával és egy elsősegély dobozzal a kezében- Zayn, ki szedjük ezt az üveget innen, csak tarts ki- a fertőtlenítőt előveszi, majd a kezembe adja egy szó nélkül, bár tudom,hogy mi lesz a dolgom.

- De ha a szövetek már körbenőtték? Akkor mit csinálunk?- kérdeztem, mikor leesett, hogy Zayn nem egy átlagos ember.

- Jobban fog neki fájni- Liam halál komolysága nem mindig olyan kellemes. Megragadja az üveget, majd egy kisebb erőfeszítéssel kihúzza a halált okozható tárgyat a mellkasából. A fertőtlenítőt azonnal a sebbe öntöm. Zayn háta ívbe feszül, egy hatalmasat ordít, ettől szeme egy vörösebb, izzó színt vett fel, agyarai előbukkantak, karmait pedig a földbe vájta a fájdalomtól. Szemeimet lesütöttem, tudom, hogy mennyire szar az ilyen, pár éve rengeteg ilyenen estem át.

- Nem szeretnétek bevarrni a sebét?- szólt hozzánk Niall, akire csak egy mérges pillantást vetettem.

- Be gyógyul, hisz még mindig démon- mondom neki lassan. Tudom, hogy mitől lehet felidegesíteni az embereket. Pokollá fogom tenni az életét. Remélem ezt ő is tudja.

- Hé, felviszem az egyik szobába oké? Holnap pedig vadászunk, jelenleg pedig kurvára nem érdekel, hogy mit fog hozzá szólni Lucifer.

- Ezt majd elintézem Liam, vidd- mosolygok rá, majd mikor elvitte visszarogytam a parkettára. Gyorsabban vettem a levegőt, mint szoktam. Közeledik valami. S mikor a tudatomig eljutott ez a gondolat, nyakam körül egy égető fojtókészülék ékeskedett- Mit akarsz Niall?

- Befejezem a munkámat- suttogta gonoszul fülembe, majd meghúzta a zsinórt.



Sziasztok édeseim! <3
Amint láthatjátok itt is lenne a kövi rész, több izgalommal, történéssel. 
Hálás köszönet a kommentekért, pipákért, bíztatásért!
Remélem tetszett ez a rész is és izgalommal várjátok a következőt!
Ha tetszett tessék pipálni, kommentelni, feliratkozni!
További szép hétvégét! <3

5. rész

- Sarah, várj meg kérlek - összekucsoltam kezeimet, amíg vártam,hogy idejöjjenek. Zayn a háta mögött sétált, vörös szemei rám meredtek. Párszor végigmért amit én egy szemöldök emeléssel jutalmaztam. Tekintetét elkapta rólam, amikor észrevette, hogy nézem. Fekete haja tökéletesen volt belőve, egyszerű fekete összeállítást viselt. Járása pedig már annyira laza volt, hogy azthittem már összeesik. De komolyan.

- Gyorsan mond, Austin. Már mennék vadászni - sóhajtva mondtam amikor elém érkeztek. Minden tekintet rajtam volt, és egy akkor is különösen zavart.

- Megkéne valakinek tanítani Őt vadászni, Lucifer téged választott, kérlek vidd Őt is.

- Emberre megyek Austin, ma nem fogom ezt megtenni, és a lelkes részen már voltam, sajnálom.

- De, muszáj elvinned - lépett közelebb hozzám - khmm... tudod... még úgymond újszülött - nézett rám komolyan.

- Rendben, elviszem. De! Nem fogom az első vadászásánál emberrel etetni. Remélem mindenki hallotta és megértette - néztem körbe, Zayn egész végig engem nézett, komolyan nem értem, hogy miért. Mikor a szemembe nézett próbáltam őket fogva tartani, de tekintetemet elkaptam. Féloldalas mosolyra húzta a száját. Rossz előérzetem van.

- Induljunk - mondtam Liamnek aki csak biccentett egyet, majd elindultunk. Hárman.

- Hé! - néztem hátra, hogy tisztázzam a helyzetet Zaynnel. Eléggé hátul volt, talán már nem is sétált -  Liam, maradj itt, én vissza megyek érte - visszafordultam, hogy megkérhessem, hogy egy picit tartsa a tempót is. Mivel nem nagyon sétált eddig, ahogyan látom. Rámnézett, amikor már közelebb jöttem hozzá.

- Mivan? - kérdezte olyan bunkósággal, amilyennel csak lehetett. Mit mondjak, örülök,hogy eddig nem nagyon beszéltem vele.

- Talán tartanod kellene a lépést, nem? - kezeimet összekulcsoltam melleim alatt, ezért tekintete akaratlanul is oda tévedett.

- Ha akarok pár pillanat alatt oda tudnék menni mellétek, hisz tudod. Démon vagyok - hangjában csak úgy csengett a gúny, mosolygása nem csillapodott, mintha azt hinné,hogy győzött felettem. Ha ő azt tudná.

- Felőlem éhen is halhatsz, csak aztán ne sírjon a szád, amikor megbánod, hogy nem jöttél utánunk - eléggé felbaszott a viselkedése, pedig azthittem, hogy akár még jóban is lehetünk. Ezt a tényt kizártam magamból, örökre. Ami nem kis szó, mindenkivel próbálok kedves lenni, de nem fogok akkor is az lenni, ha a másik már rég a pokol fenekére kíván. Irónikus gondolat.

- Most aztán megsértődtem - kapott a szívéhez. Tele vagyok olyan gondolaokkal, amiket megvalósítani is képtelenség. Éljen a sok szerencsétlen gondolat, éljen Zayn! Repesek az örömtől. Ha ember lenne már elgondolkodtam volna rajta, hogy ő lenne az első akit levadásznék. Szemeimet megforgatom majd tovább megyek.

- Vagy jössz, vagy maradsz - jelentettem ki normál hangnemben. Tudom, hogy meghallotta, hisz tudom, ő Démon. Nevetnem kell, ha rágondolok az előbbi kis veszekedésre. Ilyenen nem érdemes felhergelnem magam,viszont nem is nagyon tudok uralkodni magamon. Én és az önuralom. Ehh... 

Hallom, hogy megindult mögöttem, ez csak jót jelent, akkor valahol mégis csak rá vettem, hogy jöjjön már. Hátra pillantok, látom,hogy követ minket, de persze tisztes távolságból. 

- Mi volt ez az előbb? – szólalt meg mellettem Liam. 

- Csak elmondtam neki, hogy mi a szitu. De ennyi - mosolyogtam rá. Megérkeztünk a kapuhoz, ahol felmehetünk az élők közé. Mikor átlépünk egy teljesen másik világban találom magam. Az erdő, más levegő, fényes nappal. Nem számítottam arra, hogy nappal lesz. Így nem igazán vihetem Zaynt emberek közé, azért van egy határ amikor túl sok ember között van, simán valaki szeme láttára megölhet valakit és akkor mindennek vége. Hisz akkor őt megölik, velem meg aztán elszámolnak, vagy engem is megölnek. Hurrá, élvezetes ilyen dolgokba belegondolni. Lehet, hogy hazamegyek, benézek nagyiékhoz, és…  Rákérdezek a temetésre is. 

- Figyelj Liam, mivel eléggé nappal van,ahogy látom, menjünk addig hozzánk, nem fogok világossal vadászni, addig is elintéznék pár dolgot,mamám, Sandy, temetés. Tudod, egy hete nem voltam fent, ideje volt feljönnöm - mondtam tovább sétálva az erdőben, már láttam a végét, de azért még nem voltunk olyan közel. 

- Zaynt is hozzuk? – szólal meg hirtelen, mire hátranézek,hogy megtudjam, még velünk van-e. Mögöttünk sétált, közelebb,mint eddig. 

- Természetesen, mit gondolsz, az utcán fogom hagyni, aztán csináljon amit akar? Na persze - mögülem egy halk morgás hallatszott, ami minden bizonnyal Zayn volt. Nem terveztem, hogy esetleg úgy mondjam, hogy ő ne hallja meg, valamilyen szinten nem olyan személyes a téma, hogy ne szabadna hallania. 

- Igazad van, sajnálom - mondta mosolyogva, amiért nekem is mosolyognom kellett. Már nem fájt annyira a szívem, már csak arra tudtam gondolni, hogy vadászhassak, de persze ma még úgymond „tanítanom” is kéne. 

- Egyszer mondom el, nem többször - szólalt meg mögöttünk Zayn - nem kell engem vadászni tanítani - mondta, amire én megfordultam, hogy szembe állhassak vele.

- Na idefigyelj, ez nem úgy van, hogy te démon vagy és már mindent tudsz. Azt hiszed, hogy én vagy Liam is csak úgy magunktól levadásztunk egy embert vagy egy lelket és ennyi? Azt sem tudtam, hogy mit hogyan kellett csinálni. Igaz, hogy egy ember vadászás sokkal könnyebb, mintha egy lelket kellene levadászni. Ez nem olyan, hogy nyakon harapsz valakit aztán csá. Nem vámpírok vagyunk. Démonok! Semmi sem úgy van, mint amire gondolsz vagy gondolnál. Már nem abban a világban vagy ahol akármit megtehetsz! - mondtam neki idegesen - Szóval igenis, meg fogom tanítani, hogy hogyan kell vadászni, és arra is kell figyelned, hogy ezt nem teheted meg minden nap! Feltűnő lenne, én talán egy évben háromszor vadászom embert. Meg kell tanulnod tartani magadat,állatokon élni - a végére már teljesen szemben álltam vele, egész végig a szemembe nézett, amikor beszéltem hozzá. Hangosan nyelt egyet, megráztam a fejem, amikor a vállamhoz értek.

- Liam, most ne érj hozzám kérlek - rohadtul felidegesített, azzal az egyetlen mondattal amit mondott. Hogy volt képes ezt így kinyilvánítani? Azt hittem, hogy normálisabb ennél. Nem gondoltam volna, hogy majd ennyire utálni fogom. Ezzel csak még egy lapáttal rátett az érzéseimre. Hurrá - Menjünk tovább - fordultam vissza, hogy hazamenjek végre. Rápillantok Liamre, aki rám mosolyog és tovább megy. Ahogy kiértünk az erdőből megszokottan megyek balra, a házunk felé. Hosszasan szívom be a levegőt, egy hete nem jártam ott, kitudja, hogy mi lehet ott, rendetlenség, elhasználódott levegő, por és… Vér. Próbálom nyugtatni magam, de most ez megy a legkevésbé. Gyorsabban veszem a lépteimet, ami eddig fel sem tűnt, csak amikor Liam rám szólt.

- Hova sietsz? - kérdésére csak megráztam a fejem, majd tovább mentem ugyanolyan gyorsaságban, mint eddig. Hamar megérkeztünk,de amint odaértünk egyfajta rosszérzés fogott el. 

- Senki nem mehet be a fürdőbe addig amíg nem engedem! - szólaltam meg,fel kell takarítanom. Főleg Zayn végett, Liam-et nem érdekelné,megszokta. 

- Miért, mi van ott?- kérdezte Zayn,  amire én csak egyetlen egy mondatot mondtam.

- Ott ölték meg anyámat - jelentettem ki olyan hidegen, hogy még engem is kirázott a hideg. Csak meredt a távolba kijelentésemre, szerintem megmozdult benne valami. Vagy ha nem is, örülök, hogy nem tett hozzá megjegyzést. A zár egy kattanással jelzi, hogy most már szabad az út az előszobába. 

- Sarah,mi ez a…. – Liam eddig tudta folytatni,a szavába vágtak. 

- Vér - lehelte maga elé Zayn, egy másodperc alatt futottam elé, hogy még próbálkozni se merjen felmenni oda. - Ne merj felmenni - mondtam neki kemény hangon, amitől remélem nagyon is megértette,hogy ha felmegy oda,akkor onnan le nem jön. Kettesével szedve a lépcsőt futottam fel az emeletre,Már több mint egy hete így hagytam a fürdőszobát. A szag nem tűnt el,sőt lehet,hogy meg is erősödött,ahogy egyre tovább volt itt. A padlón landolt a legtöbb vér. Még mindig nem értem,hogy mit keresett akkor itthon amikor ő dolgozni ment reggel. Kezembe veszek egy vödröt amibe forró vizet engedek majd feltörlöm a padlót. Mivel eléggé meg volt már száradva nehezebb is volt feltörölni mindent.

- Bejöhetek? - hallottam a túloldalról egy tompa mély hangot. Nem jöhet be senki addig amíg el nem tűntettem az összes vért. 

- Nem, sajnálom Zayn -  mondtam szűkszavúan majd hallottam,hogy elmegy innen. Már csak a kád van hátra, a vizet nem viszem ki, inkább beleöntöm a vécébe. Nem szeretném megtudni,hogy mi lenne a következménye ennek a kis incidensnek. Amint végeztem kimentem az ajtón és kulcsra zártam,normális ember már nem érezne semmit,de egy démon a vért méterekről megérzi,még ha már csak a levegőben is van benne. Hajamba beletúrtam amit követően hosszasan fújtam ki a levegőt. Lesétáltam a lépcsőn, Liam a kanapén ült és nézte a tv-t, Zayn pedig a kertben az egyik hintában ülve cigizett. Nem is tudom,hogy mikor cigiztem utoljára,nem is hiányzott annyira,de most ,hogy megláttam késztetést éreztem arra,hogy elszívjak egy egész csomagot. Felmentem a szobámba,hogy elővegyek egy doboz cigit. A fiókomat kihúzva megpillantottam a csomagomat, megkerestem az öngyújtómat majd lesétáltam a kertbe. Az ajtót elhúztam amire Zayn azonnal rám pillantott. Szemöldökét felvonta majd hosszasan beleszívott a cigijébe. Letelepedtem a földre,majd a dobozból előhúztam egy szálat. Ajkaim közé raktam a szálat s mielőtt meggyújthattam volna a mögöttem álló személy ki veszi a számból. A velem szemben ülő Zayn minden történést végig néz,majd halkan elneveti magát. Gyilkos szemekkel pillantok rá,majd mögém nézek és Liam kérdőjeleket mutató szemeivel találom szemben magam. Hogy is lehetett volna gondtalanul elszívni azt a szálat?

- Mióta? - kérdezi csalódottsággal a hangjában, sosem tudta,hogy cigizem. A hangja pedig szíven ütött.

- Két éve. 

- Tizenöt évesen már cigiztél? - hangját feljebb emelte,ahogy látom számára ez nem a legjobb választás. 

- Azért ez nem a világ vége Liam,sajnálom. Ha pedig nem bírod akkor kerüld el a füstöt mivel most rágyújtok - cigivel a számban beszéltem már hozzá,majd meggyújtottam és hosszan beleszívtam az idegességemet megnyugtató anyagból. Érzem,ahogyan a füst szétárad tüdőmben,szemeimet lehunyom majd lassan kifújom a füstöt. Liam végignézte ahogyan elszívom a szálat, majd mikor ránéztem egy halkat sóhajtott és megrázta a fejét. Nem értem,hogy mi a gondja vele, ez csak cigi. Feltápászkodtam a földről, rápillantottam Zaynre ,aki a telefonját nyomkodta. - Zayn, gyere be, most! - szóltam hozzá végül, fáradtan rám nézett, hallhatóan nyögött egyet majd felállt a hintából. Intettem neki,hogy menjen elém,majd mikor mindketten bementünk behúztam az ajtó t- Szóval,én most elmegyek a mamámhoz. Ti addig itt maradtok, ajánlom,hogy ne csináljatok semmit, mert annak rossz vége lenne. Ha valamit összetörtök akkor annak is rossz vége lesz. Ha összeverekedtek én is megverem mindkettőtöket,hogy milyen szerencsétlenek vagytok. Ezek a feltételeim. Rendben?

- Rendben - felelték egyszerre, amire én egy halvány mosolyt eresztettem.

- Ja és Liam! Figyelj rá- mutattam Zaynre – ha valami gond van hívj - kérésemre csak bólintott egyet- Sziasztok- köszöntem el majd kimentem az ajtón. Előre félek,hogy ezek összevesznek,vagy rosszabb. Zayn jelenleg erősebb Liamnél. Úgymond még újszülött. Beülök a kocsimba,majd elindulok a nagyihoz. Ujjaimmal idegesen dobolok a kormányon,mire odaérek háromszor leizzadok és még vagy hatszor görcsbe rándul a gyomrom. Nem tudom,hogy mit fog szólni,de remélem nem lesz rám mérges. Igazából még magyarázatot sem tudnék adni neki,eltűntem majdnem két hétre,ennyi. Egy kis leszidást csak kibírok. Igaz, egy temetés elintézésében belesegíthettem volna igazán,de ezt még tőle is megkapom,szóval felesleges ostoroznom magam. Elég lesz majd csak utána is. Így is több a bajom most a kelleténél. Most még aggódhatok azért is,hogy Liamék ne csináljanak semmi kárt magukban vagy egymásban. Esetleg a házban,de az még nem lenne olyan nagy gond. Annál nagyobb gondban voltam amikor megláttam a célpontot. Jelenleg Sandy is itt van,de nem tudom,hogy iskolában-e van vagy itthon. A saját házunk kettőnkre maradt,jobban inkább rám,ő nem tudna semmit sem csinálni a házzal. Hisz még kicsi. Jó,igaz,még én sem vagyok nagykorú,de azért nem vagyok olyan,mint egy gyerek. Azért ennél érettebb a gondolkodásom. Már csak a féldémonság végett is. De viszont az egyetemre be kell mennem. Nem fogom folytatni, nem szeretném,időm sincs. Kiszállok az autóból, a kapun még simán megyek be,de az ajtónál a lábaim földbe gyökereznek. Vér szagot érzek. Ismét mentollal keverve egy kis szívdobogással. Hevesen verő szívdobogással.

Hali mindenkinek! :3 
Talán egy kicsit este teszem ki a részt, amit sajnálok, de most egy kicsivel nehezebbek a napjaim sajnos :| 
De, ezt most hanyagolom:D
Először is köszönöm a feliratkozásokat, pipákat és kommenteket, imádlak titeket! <3
Másodszor, ha tetszett a rész komizzatok, pipáljatok és iratkozzatok fel ( höh, szokásos duma:D )
Haramdszor pedig, remélem tetszett ez a rész is, három nap múlva ismét hozom!
További szép napot, hetet! <3

4. rész

- Ho… hogy mi? - dermedten állok Liam előtt, aki most mondta ki, hogy szeret. Nem, nem szerethet, nem szabad szeretnie. Nem tudnám viszonozni, az eddigi nagylelkűségét is alig tudom!

- Sajnálom Sarah, túl sokáig tartottam magamban. Muszáj volt elmondanom, hisz amikor meglátlak, mindig arra gondolok, hogy te mindig is milyen jó barátom voltál én pedig elbaszom egyetlen szóval, ami nálam túlságosan is sokat jelent. Figyeld, megértem, ha te nem úgy érzel, ahogyan én. De kérlek, maradjunk barátok. Legalább maradjon meg bennem az a tudat, hogy valamennyire még mellettem vagy!

- Liam, fogd be! Nagyon sajnálom, hogy én nem érzek irántad semmit. De fogd fel, hogy még mindig a legjobb barátomként tekintek rád, ez pedig nem fog változni - egyet sajnálok majd benne, ha esetleg egyszer megtalálom az én szerelmemet. 

- Köszönöm, hogy elfogadod - rávillantok egy széles mosolyt majd átöleltem, nagyon szorosan, hogy érezze, nem fog mellőlem szabadulni, addig amíg meg nem halok. 

***

Már csak egy óra választ el attól, hogy meglássam, azt az embert, akit  démonná kell változtatnom. Elvenni tőle az életét, elzárni őt a külvilágtól. Már nincs menekvése, ebből már nem léphet ki és én sem. 

Fekete ruhát öltök magamra, mint mindig. Rápillantok az órára, ami azt jelzi, hogy épp ideje kiindulni a térre. Este tizenegy óra van, de már nem bírok tovább várni. Futólépésben sétálok célom felé, reménykedve, hogy a társaság nagyja már ott várakozik, és nem én leszek az első. Bár, Lucifert nézve ő már sokkal hamarabb ott volt és ült az saját szent helyén. Szerencsémre közel lakok a térhez, futólépésben talán öt perc sincs. Gyorsabban megérkeztem, mint gondoltam. Körbepillantok és meglátom drágalátos öregapámat, aki már unottan üldögél a helyén, miközben a társaságot pásztázza. 

- Helló! - köszöntem neki, amikor mellé értem.

- Csak ideértél - nézett rám - készülődj, csak fél órád van. Szedd össze minden erőd, szükséged lesz rá.

- Igyekszem, persze könnyű ezt annak mondani aki csak ül és nézi, hogy én és a többiek mit csinálunk  egész idő alatt.

- Próbálj egyszer kedvesebb lenni, ha megkérhetlek - mosolygott rám gúnyosan, amitől reflexszerűen kaptam hányingert. Utálom amikor ezt csinálja. 

- Megkérhetsz, csak nem igen fogom teljesíteni, kedves Lucifer. Hozzászokhattál volna, hogy ilyen a természetem, nem lenne nehéz. 

- Ha esetleg Liamet nem állítottam volna be a szolgáim közé, akkor is így viselkednél velem?

- Ugyan. Ez csak az egyik ok. De tudod jól, hogy van ennél nagyobb dolog, amiért így viselkedem veled. 

- Régi ügy, nem hiszem el, hogy még mindig nem felejtetted el. Legalább már tíz éve, hogy megtörtént.

- Hogyan lehetne azt elfelejteni, ha megölted az apámat? A saját fiadat basszameg?! És én még felejtsem el? Kurvára nem értelek, hogy téged, hogyan nem kísért a bűntudat vagy fáj, amit tettél. Ezért vagyok ilyen. Már rég rájöhettél volna a dolgokra - hangomat felemeltem a végére, rohadtul ideges vagyok. Nem hiszem el, hogy ilyen könnyen kimondja. Senki szájából nem hallottam még így. Mintha ez a dolog egy nagy semmi lenne! De ahogy látom számára nem jelent túl sokat... Szánalmas. 

- Sarah, ezt most fejezd be! 

- Leszarom, mindenki tudja, hogy ez az igazság, te pedig magasról teszel rá - kellően felidegesített, most már tuti, hogy sima ügy lesz az egész átváltoztatás. Annyira jó volna ilyenkor, ha olvasna a gondolataimban. Legalább könnyebb dolgom lenne, ha tudná, milyen dolgokkal küldeném el melegebb éghajlatra. 

Odasétáltam a térre, hogy ne kelljen itt lennem vele. Minden elő volt készítve. A fáklyák körbe vannak rakva az egész téren. Varázsitalok előkészítve. És végezetül ott van az a hely, ahol minden meg fog változni. Ahol elveszek egy életet. Ahol egy új démon fog „megszületni”. Akinek én veszem el az életét. Tíz perc múlva mindez meg fog történni. Vagy kevesebb idő múlva. 

- Szorítok. Mint mindig, most is sikerülni fog, hidd el - mögöttem egy nyugtató hang szólalt meg. Akárhol felismerném, Liam. 

- Köszönöm a biztatást. Remélem könnyen menni fog minden- mosolyogtam rá. Odasétáltam hozzá, majd szorosan átöleltem, hogy érezze, mennyire is szükségem van rá. 

- Ne legyen bűntudatod. Ő akarta vagy kényszerítették, hogy démon legyen. Neked ebbe nem volt beleszólásod. 

- Túl jól ismersz- nevettem el magam. Kiengedték a griffeket, szóval már nincs sok idő. 

- Sarah, menj állj be a körbe! - kiáltottak nekem hátulról. Engedelmeskedtem a kérésnek, beléptem a körbe. Már csak várnom kell, hogy éjfél legyen. Pontban éjfélkor hozzák be azt az embert, akit át kell változtatnom. Minden fáklya fellobban körülöttem. Kezdődik. Amikor felnézek látom, hogy hozzák az áldozatomat. Amikor rám nézett felismertem azt a srácot, akivel egy hete összefutottam. Aki miatt elestem. Szemöldökét felvonja amikor végig mér. Magasabb nálam, sokkal. Mellette eltörpülök. Volt már ilyennel dolgom. A következményét is tudom. 

- Zayn, állj be te is a körbe! - utasítottak neki ugyanonnan, ahonnan nekem pár perce. 

- Próbáld eltűrni a fájdalmat, ha az ital nem hatna majd annyira - mondom neki halkan. Hallom gyors szívverését, ami most éli meg utolsó perceit. Ahogy felnézek fekete szemeibe megcsillan benne valami. Félelem. Bennem pedig felmerül a kérdés. Visszafordulhatok? Nem tehetem, szabályszegés lenne. Sajnálom átváltoztatni, komolyan, ha nem lenne muszáj, most elmenekülnék innen. Egy hatalmasat nyel amikor meghallja, hogy kezdődhet. Idehozzák az italokat amiből mindketten iszunk, megkönnyíti az átváltoztatást. 

- Sajnálom - mondom olyan halkan, hogy talán meg sem hallotta. Lehunyom szemeimet, az erő lassan felgyülemlik bennem. Felhúzódik az üveg körülöttünk, ami megakadályozza a hatalmas zuhanásokat amiket okoznák. Erőset lökök mellkasán, amitől hatalmasat csapódik az üvegnek. Csodálom, hogy nem törik ki. Próbálok gyors és fájdalommentes lenni, ami nem sikerül nagyon,hisz már most okoztam fájdalmat,pedig még csak az elején vagyunk. Ki kell szívnom a lelkét. Ehhez megfelelően cselekszem. Pár lépéssel sétálok oda hozzá. Közelebb hajolok hozzá, s körmeimet bele vájom, hogy elérjem szájának kinyitódását. Azonnal fölé hajolok, hogy kiszívhassam a lelkét, ezután már csak szívdobogása tartja életben, ami már nem sokáig fog tartani. Két kezemmel tenyerelek rá mellkasára, minden erőmet beletaszítom, amitől nekem is egy halk nyögés hagyja el a számat. Nem volt még dolgom ilyen erős szervezettel. A hátamból hirtelen két fekete szárnynak nevezhető valami jelenik meg. Ritkán jön elő magától. Nem is értem miért jöttek ki. Idegességemben? Vagy talán az erőveszteségemben? 

- Sarah – hallom, hogy mögöttem nevemet ordítják - Fejezd be,már csak neki kell végigszenvednie, te már megtetted amit kellett! - utasításokat hallok, de nem tudom magam irányítani. Szemeimet összeszűkítem, majd kitágulnak amikor látom, hogy az alattam levő fiú már eszméletét vesztette. Mikor tudatosul bennem, hogy még mindig a mellkasát nyomom erősen - ahol szíve már rég megszűnt dobogni - lerogyom mellé a földre. Szárnyaim lassan húzódnak vissza bőrömbe, szúrós fájdalmak között. Felszisszentek amikor megérzem, hogy teljesen visszahúzódott. Ránézek a mellettem elterülő fiúra. Nem tudom,hogy mikor kezdődhetett el az átváltozása,de teste melegét már rég nem érzem. Őszintén sajnálom, hogy ezt kellett tennem vele,az pedig számomra megmagyarázhatatlan, hogy miért nem bírtam saját magammal. Zayn-t felkapják mellőlem és távolodó léptekből ítélve elviszik mellőlem. Szemeimet nem vagyok képes kinyitni, túlságosan is lefáradtam ettől. Kezd bűntudatom lenni, visszaemlékszem mindenre ami az előbb történt, hogy mekkora fájdalmat okozhattam neki, hogy nem vettem észre amikor már eszméletlenül fekszik alattam. Miért jöttek elő a szárnyaim? Túl sok a megválaszolatlan kérdés. De legjobban akkor is a figyelmetlenségem zavar. Ó, hogy mit fogok én még ezért kapni. Még a démonságra sem tudnám ráfogni, mivel még mindig csak félig vagyok az. Van bennem emberiség, de csak a szívem dobog. Ennyi,egyéb emberi talán már csak a kinézetem. Ami reggelente sem mindig az. 

Lépteket hallok baloldalról, felém hajolnak, elvisznek. Izmos mellkas. Liamre tippelnék, de most ebben sem vagyok biztos. Az erőm nagyon csekély. Csak hallok és érzek, jelenleg semmit sem tudok csinálni. Kezd elég zavaró lenni a gondolat, hogy most semmit sem látok. Még azzal sem vagyok tisztában jelenleg,hogy éppen kinek a karjában lógok. Hosszasan fújom ki a levegőt, majd egy kicsit megmozdulok, ezzel remélve, hogy a hordozóm észreveszi,hogy jelenleg még ébren vagyok. 

- Nyugodj meg, elviszlek vadászni - Liam, ő hordoz engem. Az pedig egy külön megkönnyebbülés, hogy újra lehet erőm. Halványan elmosolyodom, majd várom, hogy megérkezzünk. 

- Mi történt?- kérdezem,mivel tényleg nem emlékszem pár dologra, hogy mi miért és hogyan volt. 

- Majd elmesélem, de először vadászol. Megérkeztünk- résnyire nyitom szemeimet, s csak a sötétséget látom. Érzem, hogy körülöttünk szálldogálnak a lelkek. Tudom ez értelmetlenül hangzik, de komolyan körülöttünk repkednek. Most nem csak egy lelket kell felszívnom. Húst is kell ennem, amit itt nem tehetek meg. Az erdőbe kell mennem ha az állati húst választom, de ha emberire vágyok inkább - amire nagyon az elején vágytam csak - akkor fel kell mennem a való életbe, amit nem nagyon választanék jelenleg. Nem akarok én még oda felmenni, nagyon jó nekem itt lent is. Maradok az állati húsnál. Az pedig változó, hogy éppen mit szeretnék. Egy egész griff vagy csak egy… egy róka? Sok állat van, meglehetően sok, nagy a választék. Emberfüggő vagy éppen attól függ, hogy ki mennyire erőtlen. Igaz, egy griff talán már egy csapatnak való, de pont ezért vannak kisebb állatok is. Sajnálok állatot enni, jelenleg inkább vadásznék le pár embert. Liam letesz a földre, miközben körülnézek, rengeteg emlék jut eszembe, amik megmosolyogtatnak. Akaratom ellenére játszódik fel az első vadászásom. Mindössze hét éves lehettem, egy gond nélküli kislány aki félt, hogy mit kell tennie, hisz az volt életem első vadászása Ekkor még élt apám, vele jöttem ide, ő mutatta meg nekem a vadászás részleteit és árult el apró részleteket.

 *vissza emlékezés* 

- Apu, nagyon félek, hogy elrontok valamit - könnyes szemekkel nézem rá, széles mosolyra húzza ajkát és egy kisebb kacaj is elhangzik a szájából. Összeszűkítem szemeimet, mintha megharagudnék  rá. Magához ölel, majd kedves hangon bátorít. 

- Nyugodj meg, minden rendben fog menni, csak figyelj az utasításaimra - bólintok egyet, majd mögém lép és halkan kezd a fülembe suttogni. De még nem érte, hogy miért.
De ezért, mert akik ott vannak, már előre tudják, hogy valaki közülük most már örökre eltávozik innen.

- Hunyd le a szemeidet lányom, érezd ahogyan suhan körülötted minden. Ha nagyon közel van hozzád lecsaphatsz rá. Akárhol is megy el, ha közel van hozzád le kell vadásznod! - halkan fújom ki a levegőt, amikor ellép mögülem. Szemeimet becsukom, erősen koncentrálok a levegőre, akármikor a közelembe érkezhet valami. Nem tudom, hogy hogyan kell levadásznom. Kétségbe vagyok esve. Kinyitom a szemeimet, majd félve megszólalok.

- Apu, hogyan kell levadásznom? - félem a válaszától, azt hittem le fog szidni amiért még nem tettem meg. De nem így volt. Mellém áll, kezét vállamra rakta majd ismét megszólal. 

- Erre neked kell rájönnöd, ezt senki sem tudja veled megtanítani. Rá kell érezned - hangjában némi mosoly van elrejtve, kedvesség és lágyság. Apám mindig is nyugodt ember volt. Egy mély lélegzetet veszek, majd ismét becsukom szemeimet, erősen koncentrálva várom, hogy végre a közelembe jöjjön valami. Amit még életemben nem láttam. Majd amikor már feladnám, mögém érkezik az a dolog, ami később életben tarthat - Hét évesen nem nagyon csinálhattam sok mindent, a lelkierőm nem fogyott. De egyszer mindent meg kellett tanulnom. Mintha apám tudta volna, hogy már nincs sok ideje hátra - Hirtelen fordulok abba az irányba majd szívom fel az első lelket. Nagyon fura érzés, az egész testemet átjárta belülről. Kirázott tőle a hideg. Hatalmas kő esik le a szívemről amikor elér a tudatomig, hogy le tudtam vadászni életem első lelkét. Fura ezt kimondani, hogy lelket vadászok. Teljesen más, mint amikor egy embert vagy egy állatot kellene.

- Na nem is volt olyan nehéz,vagy talán tévedek?- mosolyog rám amikor kiérünk a sötétségből.

- Köszönöm,  hogy megtanítottad velem - mondom neki, majd a nyakába borultam. 

*

Hé,minden rendben? Te sírsz- érintette meg Liam a vállamat.

- Persze, csak az emlékek- Mosolyogtam rá. Néha el is felejtem az éjellátást. Nem mindig a legkedvezőbb képesség - Essünk túl rajta és menjünk már vadászni. Eldöntöttem, hogy ma mégsem állatot vadászok, és egyáltalán nem lesz bennem bűntudat - kacsintottam rá, majd gyorsan csaptam le a mögöttem elsuhanó lélekre. Már sokkal gyorsabban megy, mint azelőtt. Hatalmas izgalomban vagyok, hogy felmegyek az élők közé, ahol ma már egy emberrel kevesebb lesz. Ha Liam is embert fog vadászni két ember veszti életét.
Amikor kilépek a hatalmas sötétségből Austin hangját hallom meg, ahogyan már messziről kiált nekem. Azonnal ledermedek amikor meglátom, hogy bizony nem egyedül van. Mellette áll Ő. Akit átváltoztattam.



Sziasztoooooook ^^ 
Mint látjátok meg is hoztam a következő részt, egy kicsit később de itt van :D 
Milyen napotok volt ma? írjátok le komiban :))
Remélem tetszett minden része. Próbálok mindig valami érdekeset vinni a részekbe:) 
Köszönöm a kommenteket és a pipákat is, csodálatosak vagytok <3
Szóval, ha tetszett  ez a rész is, tessék kommentelni, pipálni és feliratkozni!!
Találkozunk három nap múlva! További szép napot<3 

3. rész

- Jobban vagy?- a csendet Liam töri meg,én pedig ráemelem tekintetem, mosolyogva bólintok és ezzel tovább megyünk. Egy kicsit lemaradok, majd nekifutásból Liam hátára ugrok amit egy nevetéssel díjaz. 

- Száguldj, hű paripám!- meg sem kottyan neki, hisz bika erős. 

- Cserélünk helyet?- felnevettem, elbírnám, mivel az emberi erő teljesen más, mint egy Démoné. 

- Nehéz lennél, te majom- mondtam neki nevetve.

- Majom? Komolyan?- egy aprót sikkantott a kijelentésemre, amitől még nagyobb nevetésben törtem ki, mindig is jobb kedvre tudott deríteni. Ő egy igazi barát, aki sosem hagy cserben. 

- Tudod, hogy nem úgy gondolom, de még mindig majom vagy- úgy mosolygom rá, mintha nem voltam volna semmit amivel idegesíteném őt. 

- Most is! Leraklak- száját lefele görbíti, mintha azt hinné, hogy beveszem ezt a kis színjátékot neki.

- Ne durcizz annyit, inkább menj tovább!- alig bírtam visszatartani a nevetést, mint egy kisgyerek, úgy viselkedik. 

- És még parancsolgatsz is,hát igazán kedves vagy velem, de komolyan- végig ugyanolyan viselkedéssel mondja végig a mondatait, amit egy gyerekéhez lehet hasonlítani.

- Kösz, kedves vagy, de úgy igazán, nagyon- ha már ő is így beszél, akkor én sem maradhatok ki belőle- Komolyra véve a szót, van valaki új mostanában? Régen voltam lent- utolsó mondatomnál egy kisebb sóhajt hallattam, de nem olyan feltűnően.

- Igen, holnap van az avatása- a részlet amikor igazán a pokol tagja lehet valaki, próbákat kell teljesítenie a későbbiekben, amire felkészült testileg és lelkileg, az első vadászat, az első verekedés, ez mind az avatás után- muszáj ott lenned, fontos személy vagy ebben a körben.

- Tudom, mindig félek, hogy nem ő rontja el, hanem én- igaz nekem csak jelenlevőnek kell lennem és tanúnak, esetleg valamire megszoktak kérni. Kíváncsi vagyok erre az évre mit találtak ki- Hány ember lesz?

- Egy –feleli komolyan a szemembe nézve majd tovább sétálunk.

- Mi a neve?- bár nem tudnék meg vele sokat, valamire akkor is mennék vele nem? Nem, sehogyan sem,hülye gondolatok. 

- Igazából? Nem tudok semmiről sem, de holnap pontban éjfélkor kezdődik az egész, jó lenne odamenni még éjfél előtt. Muszáj, lent kell maradnod. 

- Nyugodj meg, lent maradok egy ideig. Most itt sokkal jobb nekem,mint fent. Hidd el. Majd egyszer elmondom, hogy miért, csak most nehéz beszélnem róla. Nagyon nehéz- érzem,hogy apró könnycseppek kezdtek csurdogálni szememből, amit Liam észre is vett, ezért gyorsan mellettem termett  és szorosan átölelt. Bár nem tudja, hogy mi lehet ilyen rossz, jól esik, hogy segít. El kéne neki mondanom,de irtó nehéz. Megint sírok, azt hittem, hogy azért  sokkal erősebb vagyok ennél. 

- Menjünk be hozzád- aggodalom csillant meg a szemeiben,el sem hiszem,hogy ennyire félt. 

- Annyira örülök, hogy mellettem vagy!

- Hisz erre van a legjobb barát- mosolygott rám,a legőszintébb mosolyával amit életem során láttam. 

- Hiányoztál, de komolyan- szipogtam neki,mosolyogva. Komolyan hiányzott,amit csak most vettem észre igazán. 

- Huhh, egy alvilági örökösnek hiányoztam, ez számomra hatalmas megtiszteltetés. Állokm szolgálatára- megvillogtatta fehér mosolyát, amitől lányok milliói olvadnának el.
 Elszaladt az idő, kezdett sötétedni. Már épp hazaértünk amikor a mellettem levő fiút hívatták. 

- Liam,azonnal ide kell jönnöd. Az Úr keres téged, mi tart ilyen sokáig? Tudod, hogy szolgálnod kéne nem pedig… Oh.. Sarah. Isten hozott-mosolygott rám félősen Austin. 

- Ez egy kicsit irónikus,hogy a pokolban köszöntenek egy ’’Isten hozta’’ szöveggel. Maradjunk a ’’hello’’-nál vagy akármi. És,ja. 17 éves vagyok, 21.században élünk, ki magáz már ilyenkor fiatalokat? Austin, mi van veled ember?- röhögök rá,amire csak egy fejrázást kapok és egy széles vigyort. 

- Nem változtál Sarah, jó téged újra itt látni,ha gondolod gyere Liammel,Lucifer téged biztosan szívesen lát és enged egy kicsit Liamnek,mivel veled volt.

- Örömmel megyek, hisz egy alvilági király unokája biztosan nem kap büntetést semmilyen mulasztásért- forgatom meg szemeimet, hangomban némi fintort lehet felfedezni, de nem nagy ügy, túlélem a szidást. Hozzá szoktam már.- Gyere Liam,ne várassuk Lucifert. 

- Oké- nagyot sóhajtott,majd elindult velem rég nem látott öregapámhoz. Hurrá. Repesek az örömtől,már csak a gondolatára is. 

- Sarah, drága unokám, hát te is letetted a lábad a poklok fenekére? Rég láttalak, anyád hogy van? – kérdése nagy ütést mért szívembe. Lenyeltem könnyeimet,hogy szóra bírhassam magam. 

- Anyu…uhh.. Anyu meghalt- hangom elcsuklott a végére,még most sem tudom felfogni,erre csak így kijelentgetem Lucifer előtt,aki biztosan örül a fejének, hisz sosem bírta anyámat.

- Hogy mi?- kérdezte meglepetten,szemei elnyíltak,kikerekedtek,és amikor megcsapta a felismerés meg rázta a fejét.. – Ez,ez nem lehet,mi történt vele? 

- Megölték, Lucifer. Megölték bassza meg. Hisz még csak körülbelül két napja történt. Egy kis bérgyilkoska volt, aki lehet soha többé nem látok annyira elijesztettem. 

- Mi az,hogy elijesztetted? Mit tettél? 

- Meglátta a szemeimet, ideges voltam. 

- Van fogalmad,hogy mit tettél? Fel akarod fedni magad Sarah? Normális vagy? 

- Mondtam,hogy ideges voltam baszki. Ne hogy még engem okolj mindenért- kezdtem felemelni a hangom, egyre dühösebb voltam. Éreztem,hogy elönt a düh, és akkor már nincs megállás.

- Jó, nyugodj le, mert aztán még megölsz valakit- figyelmeztetett. Körbenéztem,mindenkinek riadt arca volt, ha csak rám pillantott. Ennyire ijesztő lennék? Egy féldémon? 

- Muszáj Liamet csicskáztatnod?- tématerelésnek pont megfelelő.

- Amíg én vagyok az uralkodó azt csinálok amit akarok,majd te változtathatsz ha átveszed a helyemet,Sarah- szemöldököm a magasba emelkedett kijelentésére. 

- Én? 

- Mert mit hittél? Ki? A kis Sandy? Akinek semmi kötődése nincs az alvilághoz? Hát ne legyél már ilyen buta. 

- Ezt még átbeszéljük. Négyszemközt- mondtam hangosabban,hogy mindenki megértse és hallja amit mondtam. Tisztán és érthetően- Milyen avatás lesz holnap? 

- Egy fiút fogunk avatni,neked kell átváltozatnod,remélem tudod. 

- Miért pont nekem? Milliónyi ember van még itt. 

- Te vagy az egyik legfontosabb személy,te tudod,hogyan kell. 

- Neve?

- Fekete haj,sötét szemek,démonnak illő.

- Azt kérdeztem, hogy mi a neve- vittem fel hangom,nagyon elegem van már a mából. 

- Azt majd megtudod. Holnap,pontban éjfélkor. Ne késs el, mert megjárod.

- Mindig is pontos voltam- ezzel pedig megfordulok és elmegyek- Liam, gyere! 

- Liam itt marad!- szól utánam.

- De most velem jön, ki jár neki is a szabadság, a többieknek is adhatnál, már nem azért- nézek rá fenyegetően.

- Vidd.

- Ok, csá- lerendeztem mindenkit egy ’’csá’’-val, látszik,hogy a mai nap nem egyszer idegesítettek fel. Valahol még bennem van az idegesség jele ,de már egészen kezd kiszállni belőlem. Elegem van. Elegem van ebből az egész családi ügyből. Le fogok költözni. Ott hagyok egy időre mindenkit. Sokkal jobb lesz így nekem. Az egyetemen van még időm,majd kérek egy későbbi időpontot,ha nagyon muszáj. Mamámékat lerendezem annyival, hogy egy időre visszaköltözöm az igazi otthonomba. De csak addig amíg bírom. Hisz itt sem a legkellemesebb. Talán. Anya mellett majd az lesz. Fent a mennyországban. Csak,hogy én oda sosem jutok el. A lelkem örökre itt fog maradni ha valaki megöl. egy fekete szobában. Hisz magamtól sosem halok meg. Egyszer majd valaki megöl,és nekem pedig ott marad a fekete szoba,amit mindenki annyira szerethet. Szerelem nélkül meghalni. Lehet,hogy kellemesebb,legalább senki sem törne össze. De. Ott van Liam. A legjobb barátom,akire mindig is számíthatok. És ott van Sandy. A húgom. Igaz ő még fel sem fogná ezt az egészet,azt sem tudja mi folyik körülötte a való életben per pillanat. De majd megérti ha felnő. Van még ideje. Nekem nem volt gyermekkorom,viszont tőle nem szeretném elvenni. És a mamám,akit mindennél jobban szeretek. Szegény ,fáj kimondanom, de neki is már csak pár éve van hátra, vagy hónapja. Mellrák. Utálom a halált. De nem félek tőle.
Reggel van, ma lesz az avatás. Már kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az akit nekem kell átváltoztatnom. Remélem nem sajnálattal kell majd megtennem mert annál nehezebb nincs a világon,mint sajnálattal átváltoztatni valakit akinek lehetne jobb élete is. Kikászálódom kényelmetlen ágyamból és az első dolgom az,hogy kezemre kötöm fekete kendőmet. Besétálok a fürdőbe,hogy rendbe szedjem magam. Tükörképemet egy fintorral jutalmazom. megmosakszom, majd a hajamat kifésülöm, egy kicsit megtúrom, hogy normálisan nézzen ki. Szememre csak spirált viszek fel. Kontaktlencsémet berakom a szemembe. Megszokásból teszem, még ha lent vagyok is. Nem tudnék kimenni úgy, hogy ne rakjam be. Egy fekete melegítőnadrágot veszek fel és egy hozzávaló pulcsit. Lábamra pedig egy fekete converse-t veszek fel. Tudtom nélkül vagyok úgymond gyászos ruhában. Már ha ezt lehet annak nevezni. Jelen pillanatban fel sem akarok menni, napfényben  és stresszhelyzetben lenni.
 Kis lakásomat bezárom és elindulok Luciferhez, mert tudom, hogy Liam ott van. Sajnos, neki nem lehet olyan élete, mint egy normális démonnak. Lucifer direkt őt választotta ki,hátha így nem fogok vele barátkozni. De annál erősebb lett a barátságunk. Szóval ezt nagyon eltolta szegény. 

- Sziasztok!-köszöntem hangosan,mikor odaértem,hogy mindenki hallja és ne kelljen senkinek sem kétszer köszönnöm. A legtöbben visszaköszöntek,Lucifer meg csak rám nézett és tovább csinálta a dolgát. Ült a trónjában és parancsolgatott. Szokásos dolgok.

- Miért jöttél?- kérdezte Lucifer unottan,még csak rám sem nézett. A tömeget pásztázta,ami most eléggé gyér volt. Reggel van,mindenki ilyenkor vadászik. 

- Nyugodj meg,Liamhez jöttem. Hol van?- érdeklődést viszek hangomba,mivel tényleg érdekel,hogy hol lehet mos,vagy hova küldte Lucifer.

- Dolga van,nem ér rá. 

- Csak annyival különbözik a te gondolkodásod az övével,hogy Ő rá érne,ha nem kellene neked dolgoznia a faszságaid végett,csak azért,hogy még jobban elválassz minket- látom a szemeiben azt a hatalmas erőfeszítést,miként türtőztetnie kell magát,érzem,hogy most felhúztam kijelentésemmel. Tudja,hogy igazam van,csak nem akarja még magának sem bevallani. 

- Ez nem igaz,nem tudod miket beszélsz- hangjában csak úgy érezni lehetett a bizonytalanságot,amit Én okoztam. Gúnyos mosoly telepedett ki arcomra,amit jóformán meg is látott. Szemembe nézett,majd azonnal el is emelte onnan tekintetét és megtörte a csendet ami beállt közénk. 

- Menj,ha már ennyire nem bírod ki,hogy ne találkozz vele. 

- A legnagyobb gondom,hogy nem tudom hol van.

- A téren készíti elő a dolgokat éjfélre,sok dolgot kell még elintézni. 

- Majd megoldod- mondtam neki ezután hátat fordítottam neki és el is indultam volna,ha nem kiált utánam.

- Nem hozhatod el onnan!- ez egy hangosabb beszéd volt inkább,mint kiáltás. 

- Azt majd meglátjuk,Lucifer- rámosolyogtam,majd utamnak eredtem,egyenesen a térre. Talán öt percembe telt míg odaértem,egész úton az avatásra gondoltam. Egyre jobban érdekelt,hogy ki az,akit nekem kell majd átváltoztatnom. Körbenézek,Liamet keresem,de akárhogyan is szeretném nem találom. Hirtelen ugrást hallok magam felé,és mintha csak berögződésem volna,lehajolok,hogy az illető átugorjon felettem és elvétse a tervezett kis műsorát. 

- Szoptad barom,ez most nem nagyon jött össze. A hallásomat nem kéne alábecsülnöd Liam. Akármennyire is szeretnéd nem fogsz letarolni- miután jót röhögtem rajta közelebb mentem hozzá. 

- Mi a feladatod?- kérdeztem meg,mivel komolyan érdekelt. 

- Minden- válaszolt fintorogva,mire egy sajnáló pillantást vetettem felé. Körülnézve megláttam a ketrecekben lapuló éjjeli őröket,pontosabban griffeket. Gondolom alusznak,hosszú éjszakánk lesz.

- Szeretnék segíteni- felajánlottam segítségemet egy mosollyal kísérve,hogy hatásosabb legyen az összhatás,mivel komolyan szeretnék neki segíteni,hamarabb végeznénk és legalább én sem unatkoznék. 

- Figyeld Sarah,nem tudom mennyire jó ötlet ez,hiszen neked nem ez lenne a dolgod. Hanem csak ülni és nézni vagy éppen dirigálni.

- Jó Liam,ezt most be is lehet fejezni! Mi ütött beléd? Nem vagyok én senki,hogy nekem nem szabadna ezt csinálnom. Nagyon furcsa vagy most,van valami ok? 

- Nem a legalkalmasabb hely,hogy kifejtsem pontosabban mi a bajom,de ha el van minden rendezve ígérem elmondom,de nem egyszerű. 

- Furcsa vagy- érdekelt,hogy mi a baja. Sosem szokott ilyen lenni. 

- Majd megérted- rám nézett és szemeiben mintha valami szomorúság csillanna meg. Hangjában más érződött,próbálta leplezni magát. 

- Jó volna minél hamarabb,nem jó látni,hogy valami miatt szomorú vagy és valami nagyon aggaszt téged,ami nem lehet kis dolog,már csak azért sem mert nem vagy a legjobb kedvedben- utálom az ilyen helyzeteket,nagyon ritkán fordul elő,nem is tudom,talán akkor fordult elő ilyen utoljára,mikor Liam szerelmes volt, de a másik fél visszautasította. Lehet megint hasonló az ügy? De arról mesélt volna. Elképzelni nem tudtam,hogy most mi lehet. Lehet megint szerelmes? És mi ez a nagy hangulat ingadozás? Előbb még le akart teríteni. Jesszusom remélem nem fog depresszióba esni. 

- Jó,Liam mit kell még hozni? - a tématerelést választottam,hisz ezt most úgysem tudtam volna kiszedni belőle. 

- Ezeket már csak a többiek intézik- mondta,miközben lerakta az utolsó fáklyát is a helyére. Egy hatalmas kör van kialakítva. Bonyolult az egész avatás. De ezen is túl kell esnem,már ötvenedjére. A mai estével kereken ötven ilyen ceremónián vettem részt. Előfordult már,hogy egy évben több is volt,de olyan is amikor az év alatt egyszer sem. Furdal a kíváncsiság,egy fiú,vagy férfi. Lehet annyi idős,mint én. Lehet fiatalabb,esetleg sokkal öregebb. Megeshet,hogy ő lesz az első akit nem akarok átváltoztatni de megeshet,hogy sima ügy lesz. Túl sok variáció van,amit csak a jövőben,pontosabban tíz óra múlva tudok csak meg. 

Ez a tíz óra számomra a végtelent jelenti. Harmadszorra nézek rá az órámra,de még csak tíz perc telt el,kurva idő,hogy nem lehetne beletekertetni. Szívesen megtenném,hisz rohadtul kíváncsi vagyok már az estére. Mindig is nagyon izgatott voltam,ha nekem kellett valakit átváltoztatnom. Ilyenkor a fejemet is elhagynám ha olyan gyökér lennék. Belül egy megválaszolatlan kérdés hangzott fel,amely már elég régóta érdekel. Mi a fasz van Liammel? Aggódom,hogy valami nagyon rossz dolog. Túlságosan is féltem. Muszáj megkeresnem,hisz a végén még valamit csinál magával ami nem lenne a legboldogabb dolog. Akkor az életem egy részének lőttek. Nem lenne már olyan nagy boldogság,sőt semennyi sem. Órámra újból rápillantok,hátha több idő is eltelt,mint tíz perc. Meglepődötten méregetem órámat,miszerint már egy órája sétálgatok és keresem Liamet,akit meg is találtam volna ha nem megyek el egy másik irányba. Szörnyen hülye vagyok. Csak találjam már meg azt a gyökeret! Lépteimet gyorsabb tempóra állítom,hogy megérkezzek a célomhoz. És igen,ott találom Őt,a ház falának dőlve. Egyre rosszabb érzés fog el,miközben látom,hogy a sírás szélén áll,arcát tenyerébe temeti és megdörzsöli amikor meglát. De szomorúságát még minden természetfeletti erő segítsége nélkül is érezni lehet. Csak rá kell nézni és látni lehet azt a hatalmas szomorúságot, amit egész teste sugároz. Lassan sétálok oda hozzá, hogy még véletlenül se higgye azt az indulatosságot, ami jelenleg nem lakozik bennem. Viszont gatyába kell ráznom az is biztos. Halkabban szólok hozzá és érintem meg vállát. 

- Liam,mi a baj?- lágyan szóltam hozzá,hátha elmondja mi az a hatalmas nagy baj ami benne lakozik. 

- Sarah. Gyors leszek,és megértem, ha megutálsz ezután- mosolygott rám szomorúan majd szemeit lesüti. 

- Kérlek mond már!- egyre jobban félek attól,hogy tényleg lesz valami ami miatt haragudnom kell rá- Liam!

- Szeretlek Sarah.



Ahoj!
Amint láthatjátok meg is hoztam a következő részt, nagyon remélem, hogy tetszik.
Ha nem én írnám a blogot, komolyan mondom nem kicsi agyfaszt kapnék a végétől, szóval akinek azt okoztam, annak bocsi:D <3 
Köszönöm, hogy írtok véleményt a részekről, és ezt válaszképpen meg is szoktam nektek írni, de azért itt is köszönöm^^ 
Nos, nem húzom tovább a szót, ha tetszett a rész akkor tessék pipálni, kommentelni és "feliratkozni"
További szép napot! :)